Kormány: Az instabil járványhelyzet miatt kell hosszabbítani a veszélyhelyzetet

koronavírus

Az egyre jobb mutatók és a megbetegedések számának csökkenése ellenére a szlovákiai járványhelyzet továbbra sem stabil, az óvintézkedések idő előtti lazítása pedig a helyzet újabb romlásához vezethet. A kormány tagjai a szerdai ülésükön elfogadták azt a javaslatot, amelyben indítványozzák, hogy a parlament szavazza meg a veszélyhelyzet időtartamának újbóli meghosszabbítását.

A hosszabbítás szükségességét a kabinet azzal indokolja, hogy - elsősorban az agresszívabb brit vírusmutáns terjedése miatt - továbbra is veszélyben van az állampolgárok élete és egészsége. Bár országosan a reprodukciós szám 0.8-0.9 körül alakul, ami a járványhelyzet javulásáról tanúskodik, az északi járásokban a reprodukciós szám még mindig 1.10 felett van, ez pedig a SARS-CoV-2 esetében veszélyes érték. A javaslat szerzői figyelmeztetnek: az eredeti, "vuhani" változatnál fertőzőbb és halálosabb brit (B117) variáns elterjedtsége 97 százalékos, ami azt jelenti, hogy az óvintézkedések legkisebb lazítása is nagyon gyorsan feltornázhatja a reprodukció számot, és az visszaállhat a korábbi, 1.2-1.3-as értékre. Ez pedig azzal járna, hogy a fertőzések száma két-háromhetente megduplázódna.

Rámutatnak arra is, hogy még nem alakult ki a megfelelő nyájimmunitás. Eddig a lakosság több mint 10 százaléka kapta meg az első, és több mint 5 százaléka a második adag oltóanyagot.

 "A szlovák kormánynak az az álláspontja, hogy a veszélyhelyzet időtartamának ismételt meghosszabbítása összhangban van a demokratikus jogállam alapelveivel, az alkotmánnyal és a vonatkozó alkotmánytörvénnyel, arányos a kitűzött céllal és a kabinet ezzel a tényleges járványhelyzetre, valamint a COVID-19 betegség brit változatának terjedésére reagál" – zárul a kormányjavaslat.

 A kormány március 17-én úgy döntött, hogy március 20-tól kezdve további 40 nappal meghosszabbítja a veszélyhelyzetet. A határozatot 20 napon belül kell jóváhagynia a parlamentnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?