Korčok: Támogatjuk Ukrajna szuverenitását

korčok szijjártó

Ma Pozsonyban találkozott öt közép-európai ország külügyminisztere valamint az ukrán külügyi tárcavezető.

A házigazda Ivan Korčok (SaS) szlovák külügyminiszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a C5 nevű, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Szlovéniát és Ausztriát magában foglaló informális csoportosulás a világjárvány jelentette kényszerből jött létre.

A szlovák tárcavezető elmondta, a tárgyaláson két fő témát érintettek. Az első a járványügyi intézkedések és az utazási korlátozások feloldása volt. Korčok kiemelte, az uniós oltási igazolvány létrejötte előtt, ők nyitottak a kétoldalú megállapodások megkötésére annak érdekében, hogy az érintett országok elismerjék egymás oltási igazolványait. A szlovák külügyi tárcavezető szerint a másik téma, a kelet-ukrajnai helyzet.

"Támogatjuk Ukrajna szuverenitását" - jelentette ki Korčok. "Fokozottan figyeljük az orosz katonai felvonulást Ukrajna keleti határa mentén" - mondta az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba, és egyben megköszönte a C5 államainak, hogy kiállnak Ukrajna szuverenitása mellett. A tárcavezető az oroszok által annektált Krím félsziget esetében egy platformot szeretne létrehozni, ahol a félszigeten történt emberjogi sérelmekkel foglalkoznának.

Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy a jelen helyzetben az emberéletek védelme mellett a legfontosabb a szabadság visszaadása. "Magyarországon sem ideológiai, sem geopolitikai alapon tekintettünk az egyes vakcinákra" - mondta, és hozzátette Magyarországon a lakosság fele már megkapta az oltás első adagját. Szijjártó ezzel arra utalt, hogy Magyarország az egyetlen állam, ahol az unióban jóvá nem hagyott, orosz és kínai vakcinával is oltják a lakosságot. Ugyancsak kiemelte, hogy az oltási igazolványok elismerésére vonatkozóan ők is a kétoldalú megállapodásokat részesítik előnyben. "Már hét ilyen megállapodást kötöttünk" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?