Korčok felszólította a Slovan és a Ferencváros rajongóit, viselkedjenek kulturáltan

Korčok felszólította a Slovan és a Ferencváros rajongóit, viselkedjenek kulturáltan

A szlovák külügyminisztérium reagált azokra a Szlovákiát sértő feliratokra, amelyek a szerdai Ferencváros–Slovan labdarúgó-mérkőzésen jelentek meg. Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter mindkét csapat szurkolóit kulturált viselkedésre szólította fel.

„Nem fogunk politikát vinni az ügybe, minden józan ítélőképességű ember véleményt alkothat” – fogalmazott Korčok a közösségi hálón a lelátón olvasható, Szlovákiát sértő felirattal kapcsolatban.

„Úgy gondolom, magyar partnereink, akikkel jó kapcsolatra törekszünk, szintén nem érezték jól magukat ezektől a Szlovákiára nézve sértő szavaktól” – tette hozzá Korčok, és gratulált a győzelemhez a szlovák csapatnak.

Galéria

„Drukkolok a Slovannak, hogy a pozsonyi visszavágón is sikeres legyen. Egyúttal felszólítom mindkét csapat szurkolóit, mutassák meg, hogy tudják, hogyan kell kulturáltan szurkolni és az érzelmeiket kifejezni” – zárta a miniszter.

A Slovan 2:1-re győzött Budapesten, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai mérkőzésén. A Magyar Nemzet című napilap tudósítása szerint szerdán nem voltak rendbontások, de az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) büntetést szabott ki mindkét szurkolótáborra és a szervezőkre is.

„Nem felejtünk 1992-t” magyar felirat, és egy, Szlovákia és az ország szimbólumainak legitimitását megkérdőjelező transzparens jelent meg a lelátón. A napilap tájékoztatása szerint ezzel megsértették az UEFA szigorú szabályait. Mindkét tábor szurkolói petárdákat csempésztek a stadionba, ami szintén szigorúan tilos.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?