Korčok: Csehország, Magyarország és Ausztria elismerik az oltási igazolásunkat

Ivan Korčok

A Cseh Köztársaság, Magyarország és Ausztria is el fogja ismerni a szlovák oltási tanúsítványt, jelentette be pénteken Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter. 

A TASR hírügynökséget Juraj Tomaga külügyi szóvivő tájékoztatta.

"Örülök, hogy megvannak az első eredmények. Miután tárgyaltam magyar kollégámmal, Szijjártó Péterrel, bejelenthetem, hogy a déli szomszédaink el fogják ismerni a szlovák oltási igazolásokat, ugyanez érvényes Csehországra és Ausztriára is" - közölte Korčok.

Azt nem részletezte, hogy az említett országok mikortól fogadják el a szlovák tanúsítványt.

Korčok egyben felhívta a figyelmet, hogy Ausztria csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott védőoltásokat ismeri el.

"Azokra az Ausztriába utazó szlovák állampolgárokra, akik a Szputnyik V vakcinával oltatják be magukat, vonatkoznak az itt érvényes korlátozások, vagyis az országba való belépéskor tesztet kell majd felmutatniuk, vagy egy igazolást arról, hogy átestek a COVID-19 betegségen"

- részletezte a szlovák külügyminiszter, hozzátéve: a WHO által jóváhagyott kínai Sinopharm vakcinát Ausztria is elismeri.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?