Korčok: Az orosz hadsereg tettei nem maradhatnak válasz nélkül

Ivan Korčok

A nemzetközi közösségnek élesen el kell ítélnie mindazt, amit az orosz katonai agresszorok követtek el az ukrajnai civilek ellen. Ezt Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter jelentette ki a szerdai kormányülés után az ukrajnai városokban és falvakban az orosz hadsereg által elkövetett erőszakos bűncselekményekről és a civilek meggyilkolásáról szóló friss információkkal összefüggésben.

"Sajnos ezek az események is igazolják, hogy Oroszország semmitől sem riad vissza, ha a politikai céljai érvényesítéséről van szó" - állapította meg Korčok, aki a megszállt ukrán területen a civilek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények alapos kivizsgálását sürgeti. "Mindez nem maradhat válasz nélkül a nemzetközi közösség részéről" - emelte ki.

Hozzátette: nem elég, hogy az oroszok áttelepítik, illetve kivonják a csapataik egy részét, a harcokat azonnal be kell szüntetni. Korčok szerint tovább folytatódik a bombázás és a civilek legyilkolása, főleg a kelet- és délkelet-ukrajnai régióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?