Könnyebb lesz az iskolatáska

Kiselsős
Pozsony |

A kormány ősztől 100 eurós iskolakezdési támogatást adna az elsősök szüleinek. A javaslatot az ellenzéki képviselők többsége is támogatja, csak az SaS-nek vannak fenntartásai. A 100 euró nem feltétlenül fedezi az iskolakezdéssel járó kiadásokat.

Újabb szociális csomaggal rukkolt elő a Smer: ezúttal iskolakezdési támogatást ad az elsősök szüleinek. A javaslatot beterjesztő képviselők így akarják megkönnyíteni a nehéz anyagi helyzetben levő szülők dolgát, ugyanis az iskolakezdés jókora kiadásokkal jár, elég csak az iskolatáskára, íróasztalra, székre gondolni. „A javaslat célja, hogy minden egyes elsős megkapja az iskolakezdéshez szükséges eszközöket. Ezért 100 eurós támogatást adnánk a szülőknek, melyet a családi pótlékkal kapnának meg. Ez a legegyszerűbb megoldás, hiszen nem jár semmiféle adminisztrációs nehézséggel a szülők számára. A szociális ügyi hivatalok az adatbázisaikban látják, kik jogosultak a 100 eurós támogatásra, így a pénzt automatikusan kifizetik” – olvasható a módosításban. A 100 eurós pluszpénz októberben érkezne.

59 ezer család érintett

Az előzetes becslések szerint a módosítás több mint 59 000 családot érint, és körülbelül 6,2 millióba kerül majd az államnak. Ebből 5,9 millió a kifizetések költségeit fedezi, további 300 ezer euró pedig az információs rendszerek fejlesztésére szolgál majd. Mivel az előzetes költségvetési tervben nem számoltak ezzel a kiadással, ezért a munkaügyi minisztérium a pénzügyminisztériumhoz fordult anyagi forrásokért.

A módosítást az oktatási tárca is támogatja. Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter szerint ez jelentős segítség lehet a rászoruló családok számára. Hozzátette, hogy ha a jövőben meglesznek a kellő anyagi források, akkor az összes általános iskolás diák számára biztosítanák a támogatást.

A koalíció egyetért

A javaslatot tegnap jóváhagyta a kormány, így a parlament a júniusi ülésén szavazhat róla. Az első parlamenti olvasatban kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt megszavazták. Debnár Klára, a Híd szóvivője lapunknak elmondta, hogy a párt képviselői a továbbiakban is a támogatják majd a Smer javaslatát.

„A Híd képviselői a módosító javaslatot már az első olvasatban is támogatták, mivel jól tudják, milyen pluszköltségekkel jár az iskolakezdés. A 100 eurós hozzájárulás sok kisgyermekes család számára jelentene anyagi segítséget, ezért második olvasatban is a javaslat mellett szavaznak majd”

– közölte a szóvivő.

Az SaS bírál

A parlamenti pártok közül egyedül az SaS bírálta a javaslatot. Ennek okairól megkérdeztük Jana Kiššovát, a párt alelnökét.

„A szociális csomagok célja, hogy azokon segítsenek, akik valóban rászorulnak. A Smer képviselőinek javaslata éppen ezért elhibázott, hiszen olyan családok is megkapják a 100 eurót, amelyek nem szorulnak rá. De mi lesz például azokkal az anyukákkal, akik egyedül nevelnek 3 gyereket, és már egyikük sem elsős? Az ilyen anyák számára szintén rendkívül megterhelő az iskolakezdés. Felmerül továbbá a kérdés, hogy miért csak október közepén kapják meg a pénzt, amikorra már mindent meg kell vásárolni, hiszen az iskola szeptemberben kezdődik”

– nyilatkozta lapunknak Kiššová.

Kiššová

Túl sok kiadás

Ráadásul az sem biztos, hogy a 100 eurós támogatás elegendő a szükséges taneszközök megvásárlásához. A legköltségesebb tétel az elsősök esetében egyértelműen az iskolatáska. A kínálat rendkívül széles körű, 15 eurótól egészen 250 euróig terjednek az árak, azonban nem feltétlenül érdemes a legolcsóbb táskát választani, hiszen ez később egészségügyi gondokhoz vezethet. Az ortopéd szakorvosok szerint a legolcsóbb táskákból hiányzik a merevítés, mely óvja az elsős diákok hátgerincét. A táska súlyára is érdemes odafigyelni, a 3 kilónál nehezebb táska már káros lehet az egészséges fejlődésre. A tanszerek szintén jelentős költségeket emészthetnek fel – akár 40–50 eurót – hiszen a legtöbb elsős diáknak szüksége van több vonalas, vonal nélküli és kockás füzetre is. Ezek költségei összesen 7–10 euró között mozognak. A füzetek mellett kell még gyurma, vonalzók, színes ceruza, grafitceruza, filctollak, faragó, radír, olló, színes papír, vízfesték, tempera, zsírkréta, ecset és ragasztó is. Az írószerek ára is rendkívül változó, 50 centtől akár 10 euróig is terjedhet.
A felsoroltakon kívül továbbá szükség van tornaruha és tornacipő beszerzésére, ezekkel együtt a költségek jócskán meghaladhatják a 100 eurót. 
Jelentős segítség lehet a szülőknek a Bethlen Gábor Alap oktatási támogatása, amely nagyságrendileg 50 és 70 euró között mozog. Ezen felül a Rákóczi Szövetség minden magyar elsősnek 10 ezer forintos iskolakezdési támogatást ad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?