Komáromban is versengenek a magyar jelöltek

Szlovákiai magyar szempontból Komárom egy olyan fontos város, ahol komolyabb versengés alakult ki a magyar jelöltek között (Somogyi Tibor felvétele)
Komárom |

Öt polgármesterjelölt áll rajtvonalhoz Komáromban az október 29-i helyhatósági választáson. A Szövetség a hivatalban lévő magyar polgármester ellen indít jelöltet, és ők ketten számítanak a legesélyesebbeknek is egyben. Mi most az ő esetükben néztük meg, miből és hogyan szeretnék meggyőzni a város választóit. Kampányfinanszírozási cikksorozatunk második részét olvashatják.

Szlovákiai magyar szempontból Komárom egy olyan fontos város, ahol komolyabb versengés alakult ki a magyar jelöltek között. A helyi tudósítónk szerint úgy tűnik, a napokban kezd magasabb fokozatba kapcsolni a helyi kampány: csütörtökön került sor az első polgármesterjelölti vitára, várhatóak még programbemutatók, illetve egy honlap és Facebook-oldal segítségével valakik már kísérleteznek a jelenlegi városvezetés lejáratásával is. Az öt jelölt közül jelenleg egyértelműen a Szövetség színeiben induló Bauer Ildikó láttatja magát a legtöbb felületen, nagyon erős kampányt visz. A függetlenek, Keszegh Béla pártonkívüli polgármester, valamint Etheykatz Tímea és Dobi Róbert, illetve a Hlas és a Sme rodina támogatását bíró Bodoki Péter változó intenzitással és csatornákon, de szintén keresik az utat a választókhoz.

A polgármesteri tisztségért tehát újraindul a város jelenlegi vezetője, Keszegh Béla, aki az előző és a mostani választáson is függetlenként áll rajtvonalhoz. A mögötte lévő képviselőjelöltek is pártonkívüliként indulnak, de a Keszegh vezette politikai csoport egy önálló identitást, brandet igyekszik kiépíteni a városban. A polgármester lapunknak elmondta, senkitől, így szponzortól és párttól sem fogadnak el támogatást, a jelöltjeik adják össze a kampány költségeit, amelyeket a 4KN-KESZEGH BÉLA nevű közös transzparens számlán vezetnek. Összesen 15 ezer euró körüli költséggel számolnak. 12–15 óriásplakátot, kerítésre kifeszíthető molinókat, posztereket rendeltek, illetve készítenek még egy kiadványt, amelyben a képviselőjelöltjeik elmondják az elképzeléseiket. Ez utóbbinak az elkészítését, terjesztését is ők maguk oldják meg. „Koncertet nem szervezünk, a legtöbb dolgot mi magunk végezzük” – magyarázta. Keszegh arról is beszélt, az online térben, a közösségi médiában is hirdetnek, amire néhány száz, legfeljebb ötszáz eurót szánnak. Mindezzel együtt azonban a kampányuk még csak most indul, az említett hirdetések legnagyobb része is a következő időszakban valósul meg. Keszeghnél arra is rákérdeztünk, hogy ő, mint regnáló polgármester, illetve a hivatalban lévő és újrainduló képviselők mennyire népszerűsítik magukat a városi média felületein. A polgármester erről azt mondta, a városban zajló ügyekről ugyan ezeken a csatornákon keresztül is beszámolnak, de itt is fizetett hirdetést adtak fel. „Ezt ki is fizettük, nem szorítottunk ki másokat” – tette hozzá. Év elején írtunk arról, hogy a Transparency International Slovensko elemzésében a Komáromi Lapok városi újság viszonylag rossz helyezést ért el. Keszegh szerint a civil szervezet értékelési módszertana azonban hagy kívánnivalót maga után, hiszen a város önfényezésének értékelték például a szelektív hulladék begyűjtésére vonatkozó információnak a lapban való megjelenését.

A hivatalban lévő polgármester legerősebb kihívója Bauer Ildikó kulturális menedzser, akit a Szövetség indít a városvezetői tisztségért. Bauer, aki az Összefogás-platformban politizál, a most záruló ciklusban városi képviselőként tevékenykedik. Lapunknak elmondta, a képviselőjelöltjeik, illetve az ő saját forrásaikból áll össze a kampány költségvetése, amit ugyancsak transzparens számlán vezetnek. Az előbbiek 500 és 1000 euró közötti, a számla tanúsága szerint Bauer eddig valamivel több mint 7000 eurós összeggel járult a kampányhoz. Összesen 35 és 40 ezer euró közötti összköltségre számítanak. Ebből két olyan kiadványt is készítenek, amelyet minden postaládába eljuttattak, a közösségi médiában is jelentős összeget költenek el. „Mivel az elmúlt négy évben nem nagyon kaptunk teret a város által finanszírozott médiában” – tette hozzá. Itt fontos megjegyezni, hogy a vonatkozó jogszabály a Komárom méretű városok esetében 50 ezer eurós felső korlátot szab a polgármesterjelöltek kampányköltéseire.

Galéria

Komáromban szerdán este egy komolyabb kampányrendezvény is megvalósult, amelyen a Ghymes együttesből ismert Szarka Tamás zenélt. Az esemény elején beszédet mondott a Szövetség elnöke, Forró Krisztián, de Bauer is felszólalt, illetve az énekesnőként is ismert jelölt Szarkával együtt is fellépett. A párt sajtóosztálya arról tájékoztatott minket, ez a rendezvény a megyei jelöltek népszerűsítését szolgálta, ezért a Szövetség központi kampány költségvetéséből finanszírozták. Magdeme Klára, a párt szóvivője elmondta, az esemény hangosítása és közvetítése hozzávetőlegesen 1500 euróba került, míg a fellépő művészeknek 3500 eurót fizettek, amint az a párt központi transzparens számláján is látható. Összehasonlításképpen egy 2018-ban kiszivárgott árlista szerint Horváth Károly, művésznevén Charlie egy koncertje akkori árfolyamon nagyjából négyezer euróba kerülhetett. Az esemény helyszínét, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központot további 1200 euróért adta bérbe pártnak az önkormányzat.

Még szeptember 1-én a komáromi erődben volt azonban egy másik koncert is, Kovács Ákos, magyarországi popzenész lépett fel a városban. Az erőd felújítását célzó jótékonysági koncerten ugyancsak színpadra állt Bauer Ildikó is. A Szövetség jelöltje ezzel kapcsolatban elmondta, az eseményt egy polgári társulás szervezte és nem volt a kampány része. A jótékonysági célra befolyt összeg elszámolása még folyamatban van, a napokban hozzák nyilvánosságra, hogy mennyi pénzt sikerült gyűjteni az erőd felújítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?