Kollár kiáll a mentősök követelései mellett

Boris Kollár

Boris Kollár (Sme rodina) parlamentelnök kiáll a Szlovákiai Mentősök Kamarájának (SKZZ) követelései mellett, és logikusnak tartja ezeket. A koalíciós tanácson is foglalkozni akar a mentősök helyzetének a javításával. Ezt szerdán közölte Kollár, miután találkozott a mentősök képviselőivel.

„Meghallgattam a követeléseiket, támogatom és értem ezeket – állapította meg Kollár. Meg van róla győződve, hogy a koalíciós partnerei megértik a mentősök követeléseit.

Kollár még szerdán beszélni akar Vladimír Lengvarskýval (OĽANO-jelölt) az egészségügyi alkalmazottaknak járó 350 eurós pénzjutalomról, amelyek nem érintik a betegszállító szolgálatot (DZS) és a mentőszolgálatot (ZZS). „Szégyen, hogy azok, akik elsőként vannak a páciensnél, nem kapnak jutalmat. Bízom benne, hogy ez csak tévedés” – mondta Kollár.

A mentősök a fizetési koefficiens emelését követelik. A második követelésük az elkerülhetetlen rendszerszintű változások véghezvitele, a harmadik pedig a mentősök szociális helyzetének a biztosítása. „Az emberek 40 év szolgálat után 55 évesen távoznak tőlünk, mert testileg és lelkileg nem bírják tovább. De úgy, hogy új munkát kell keresniük a nyugdíjazásukig. Ezt kell stabilizálni” – magyarázta František Majerský, az SKZZ elnöke. Hozzátette: a mentősök hajlandóak a követeléseik egy részéről lemondani, de nyílt vitát akarnak.

Majerskývel Eduard Heger (OĽANO) kormányfő is találkozott a Kormányhivatalban. „Rendkívül fontos számomra a mentősök munkakörülményeinek a javítása” – közölte a kormányfő a közösségi oldalán.

A mentősök december 14-én tüntetéssel hívták fel a figyelmet a helyzetükre. A tüntetés során a rendőrség két személyt tartóztatott le, akiket később elengedett. Az egyik letartóztatott František Majerský, az SKZZ elnöke volt. A rendőrség azt közölte, hogy a tüntetőket többször is felszólították, hogy a kihirdetett veszélyhelyzet miatt ne gyülekezzenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?