A Sme rodina elnöke kijelentette, nem kíván koalícióra lépni a PS-szel.
Kollár: Ha Šimečka lesz a miniszterelnök, inkább ellenzékbe vonulunk
![boris kollar k](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2023-09/1september2023_den_ustavy_sr_3982478.jpg.jpg?itok=lLFd_c7r)
Boris Kollár a HN portálnak adott interjújában elmondta, amennyiben a szeptemberi előre hozott választás után a Sme rodina bejut a parlamentbe, és az államfő a PS-t bízza meg kormányalakítással, pártja inkább ellenzékbe fog vonulni.
A jelenlegi házelnök a továbbiakban elmondta, véleménye szerint Hamran István országos rendőrfőkapitány okolható az országban kialakult menekültválságért.
Azonnal rendőröket kellett volna a határra küldenie, és a hadsereget is be kellett volna vetnie
– közölte.
Kollár hozzátette, még Eduard Heger (Demokraták) kormánya idején sem volt olyan kritikus a helyzet, mint most.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.