Közélet

Kollár fordulatokról és parlamenti cirkuszról, Pellegrini működésképtelen koalícióról beszél

Pozsony | Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szombaton kijelentette, a hét tele volt fordulatokkal és cirkusszal a parlamentben. Peter Pellegrini (Hlas) ezzel szemben azt állítja, a kormánykoalíció nem működik, tovább mélyülnek a felek közti ellentétek, és csak az előrehozott választás hozhat megoldást.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. május 29. 14:58

Boris Kollár
- TASR-felvétel

„Különféle fordulatoknak és viszonylag nagy cirkusznak voltunk szemtanúi a parlamentben” – jelentette ki Kollár az RTVS Sobotné dialógy című műsorában. Ennek ellenére azonban úgy véli, jól sikerült kezelni a váratlan helyzeteket. „Az ellenzék ezen a héten csak kólát és pattogatott kukoricát vett” – fűzte hozzá a házelnök szombati vitapartnere, Pellegrini azzal, hogy a kormánykoalíció már nem létezik többé.

Azzal kapcsolatban, hogy pénteken nem választották meg Tomáš Lehotskýt (Za ľudí) a parlament alelölnéken, Kollár elmondta, a titkos szavazást nem ellenőrizhetik, és mindenki úgy szavazhat, ahogy szeretne. A kérdésre, hogy vajon saját párttársai szabotálták-e a megválasztását, nem válaszolt. Mint mondta, a Sme rodina egységes volt azt illetően, hogy támogatják Lehotský megválasztását. Reméli, ha a Za ľudínak sikerül rendeznie belső konfliktusait, összegyűlik a megfelelő szavazat Lehotský megválasztásához. Pellegrini ugyanakkor emlékeztetett, a koalíciónak alkotmányos többsége van, így ha még a Za ľudí összes képviselője is ellene szavazott, akkor is elegendő voksnak kellett volna összegyűlnie ahhoz, hogy kinevezhessék. Úgy véli, a koalícióban kölcsönös az egymás iránti bizalmatlanság.

Kollár a koalíció működését az érdekházassághoz hasonlította, és bízik benne, hogy mind a négy évet sikerült kibírniuk, hasonlóképp abban is, hogy a koalíciós társai mindent megtesznek ennek érdekében. Mint mondta, ő maga csak akkor támogatná az előrehozott választást, ha a kormány és a parlament nem lenne működőképes, ha nem tudnák elfogadni a törvényeket, illetőleg ha nem támogatnák a bérelhető lakóházak építését.

Pellegrini megjegyezte, hogy Kollár tehet arról, hogy Igor Matovič (OĽaNO) még mindig hatalmon van, és irányítja az országot. Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt nem tartja autonóm miniszterelnöknek. Kollár erre reagálva azt mondta, ezzel a kijelentéssel Pellegrini beismerte, hogy Robert Fico (Smer) lemondását követően ő maga sem volt autonóm kormányfő. Az ellenzéki képviselő visszautasítótta a párhuzamot. „Fico a lemondását követően nem marad miniszter” – tette hozzá. 

(mr, TASR)

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hyundai Tucson

Hyundai Tucson plug-in hybrid: már hálózatról is tölthető a vagány SUV

vvv

A régió sajtófotóinak legjava

A pincesorok egy része sötétedés után a vandálok miatt nincs megvilágítva

Vandálok rongálták meg a kisgéresi pincesorok közötti lámpákat

insta

Ismét egy fiatal lányok előtt maszturbáló férfit videóztak

a

Holtan találták Feketenyéken az eltűnt horgászt

Vasárnap

Sztárunk a VASÁRNAPBAN: Johnny Depp

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.