Kollár: A kormány megegyezett a tesztelésről; nem oltják soron kívül a képviselőket

Boris Kollár
Pozsony |

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szerint a leghatékonyabb módszer az lenne, ha csak azokban a járásokban tesztelnének, amelyekben a legsúlyosabb a járványügyi helyzet. „De mivel nagyon rosszak a számaink, valamilyen tesztelés mindenképp szükségszerű” – tette hozzá.

Kollár szerint a koalíciós pártoknak sikerült egyezségre jutniuk a tesztelést illetően, erről pedig ma, a kormányülés után tájékoztatják a polgárokat is. A házelnök úgy véli, a rossz időjárási körülményekre tekintettel a tesztelés többnapos, akár tíznapos is lehet, így megelőzhető lenne az, hogy az emberek hosszú sorokban álljanak. A másik lehetőség az lenne, ha a polgárok egy előre meghatározott időpontra érkeznének a tesztelőhelyiségekhez.

A TA3 műsorában arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja az Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter között kialakult helyzetet, és igyekszik a kettejük közötti feszültséget csökkenteni. Kollár szerint az ő vitájuk leginkább abból fakad, hogy míg az egyikük provokál, addig a másik belefut a csapdába, végül pedig azon veszekednek, hogy „ki a nagyobb idióta”.

Nem oltják soron kívül a képviselőket

Nem lesznek soron kívül beoltva a parlamenti képviselők – jelentette ki Kollár. Mint mondja, egyelőre csak a 65 évnél idősebb és a krónikus betegségben szenvedők kaphatják meg az oltást. Korábban felmerült, az egész parlamentet beoltják, mivel a képviselők is a „kritikus infrastruktúra” részét képezik.

Az OĽaNO bejelentette, hogy a 65 évnél idősebb, illetve krónikus betegségben szenvedő képviselői sem oltatják be magukat soron kívül. Kollár közölte, az idős képviselőket az oltásra előkészített, fel nem használt vakcinákkal oltják be.

(Denník N, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?