Kolíková: Pavol Gašpar nem teljesíti az SIS vezetéséhez szükséges feltételeket

kolikova k

Pavol Gašpar nem lehet a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója – jelentette ki Mária Kolíková képviselő (SaS), az SIS-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke. Úgy véli, nem teljesíti a feltételeket, ráadásul bosszúszomjas, és a titkosszolgálat élén Robert Fico (Smer-SD) kormányfő meghosszabbított keze lenne. Az SIS igazgatóját az államfő nevezi ki, Kolíková szerint „teljesen egyértelműek” azok az okok, amelyek miatt erre nem kerülhet sor.

Az SaS felszólította az államfőt, hogy ne nevezze ki Gašpart. „Felszólítjuk az államfőt, hogy utasítsa vissza ezt a szégyenletes és elfogadhatatlan jelölést. Ugyanis a kormány egyetlen célja, hogy ellenőrzése alá vonjon minden állami szervet” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS frakcióvezetője.

„Ez a jelölés is világosan mutatja, hogy a kormánykoalíció és Fico kormányfő már a látszatát sem akarja fenntartani annak, hogy nem a bosszú vezérli őket. Hiszen már önmagában az kizáró ok lenne a jelölésére, hogy egy meggyanúsított képviselő fiáról van szó, aki bosszút hirdetett a hírhedt vadászházban” – mondta újságíróknak Kolíková. „Ilyen személy nem vezetheti az SIS-t, nem kerülhet a kezébe az ország biztonságát és védelmét garantáló összes eszköz” – tette hozzá.

Arra is rámutatott, hogy összeférhetetlenség áll fenn, mivel Tibor Gašpar, a Smer képviselője, Pavol Gašpar apja. „Nyilvánvaló összeférhetetlenség, hogy az apja ellenőrizné őt, az SIS tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság tagjaként. Nem tudom, hogyan ellenőrizheti az apa a fiát. Megoldhatják úgy a helyzetet, hogy visszahívják a bizottságból és más képviselőt jelölnek helyette, de már önmagában ez is azt jelezné, hogy valami nincs rendben” – mondta Kolíková. Hozzátette, hogy Szlovákia kezd elszigetelődni a külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködés területén. „Ez lehet az utolsó csepp a pohárban” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?