Kölcsönnel pótolnák az önkormányzatok bevételkiesését

Eduard Heger
Pozsony |

A pénzügyminisztérium kilátásba helyezte, hogy kölcsönt nyújtana az önkormányzatoknak a koronaválság miatti adókiesések pótlására – tájékoztatott Richard Rybníček, a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) elnöke és Trencsén polgármestere, valamint Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter a szerdai találkozójukat követően.

Rybníček kifejtette: az önkormányzatok az osztalékadó elmaradása miatti bevételkiesést pótolnák az állami kölcsönből. Emellett minden önkormányzat individuálisan is tárgyalhatna az állammal további kölcsönök felvételéről. Az ÚMS elnöke szerint a városok és községek sokkal előnyösebb hitelhez juthatnak az államtól, mint a magánszektorhoz tartozó bankoktól.

Rybníček hangsúlyozta: az állam és az önkormányzatok ilyen módon kölcsönösen segítenék egymást. Az állami kölcsönnek köszönhetően a városok és községek a koronaválságot követően könnyebben talpra tudnák állítani a költségvetésüket, biztosítani tudnák a lakossági szolgáltatásokat és többet tudnának befektetni az iskolák vagy az utak felújításába. „Ez hozzásegítene a munkahelyek megőrzéséhez és a gazdaság fejlődéséhez is” – mutatott rá Rybníček.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: az állam és az önkormányzatok „egy hajóban eveznek”, ezért együtt kell működniük. Figyelmeztetett: a bevételkiesés nem csak az önkormányzatokat, hanem az államot is sújtja. „Ezt a terhet közösen cipeljük, ezért mindenben, amiben csak lehet, segítenünk kell egymást” – jegyezte meg.  

Rybníček és Heger abban is egyetértettek, hogy elkerülhetetlen a közigazgatás mélyreható reformja. Az ÚMS segíteni akarja a kormányt, hogy a reform még ebben a ciklusban megvalósulhasson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?