Kočner Threema-üzenete: „Zseni vagyok, több mint egy évig készítettem elő az egészet”

Pozsony |

„Ha megnyerem a pert, sokat kell majd adakoznom” – írta a Markíza TV ügyvédei szerint Marián Kočner a Threema alkalmazáson keresztül Alena Zsuzsovának. 

Hétfőn folytatták a Threema-üzenetek felolvasását a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt, amely a Markíza televízióval kapcsolatos váltóhamisítási ügyet tárgyalja.

Az említett üzenetet Marián Kočner pár nappal azután küldhette, hogy megnyerte a polgári pert a váltóhamisítási ügyben, melyet a Pozsony V Járási Bíróságon Zuzana Maruniaková bírónő vezetett. Utóbbi mobiltelefonját augusztus végén foglalta le a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). A Threema-üzenetekben Kočner állítólag részletesen leírta, hogyan befolyásolt és fizetett le több pozsonyi bírót, köztük Maruniakovát is.

A tárgyalások idején Marián Kočner állítólag a következőket írta Alena Zsuzsovának:

„Zseni vagyok, több mint egy évig készítettem elő az egészet.” „Ha ez összejön, az a művészetem csúcsa lesz.” A nőtől megkérdezte, látta-e, hogy a másik vádlott, Pavol Rusko elismerte, hogy a Markíza megmentése érdekében aláírta a váltókat.

„Te okosítottad ki őt?” – kérdezett vissza Zsuzsová. A férfi erre három, kivillanó fogú szmájlival válaszolt.

A hétfői tárgyaláson Kočner is felolvasott egy rövid részletet a Threema-kommunikációból. Az üzenetváltás hitelességét ugyanakkor továbbra is kétségbe vonja, annak ellenére is, hogy néha hivatkozik rá.

A Threema felolvasása előtt a védelem egyik tanúja, Marián Kotlík, a Lafarge nemzetközi cég kereskedelmi képviselője tett vallomást. Azt állította, hogy a váltókról soha nem hallott és nem is látta azokat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?