Kočner: Kollár terhes nőt vert

Pozsony |

<p>Hosszú idő után ismét kamerák elé lépett a számos botrányba keveredett hírhedt vállalkozó, Marián Kočner, hogy ellenzéki politikusok ellen hozzon fel vádakat.</p>

Újabb adócsalási botrányáról alig beszélt, a sajtótájékoztató legnagyobb részét mások lejáratásával töltötte ki. Boris Kollárt (Sme rodina) terhes felesége rugdosásával, ezüstcsempészéssel vádolta meg, Daniel Lipšicre (Nova) semmit sem tudott előhúzni, így legalább pénzt ajánlott fel annak, aki valamit elárul kétes tevékenységeiről. Kočnernél az verte ki a biztosítékot, hogy március végén három ellenzéki képviselő – Daniel Lipšic, valamint az SaS-es Ľubomír Galko és Jozef Rajtár – adócsalással vádolta meg. Az ügyben a Five Star Residence lakáskomplexumról van szó. Lipšicék szerint a komplexumot Marián Kočner cége, a Real Štúdio K.F.A. építette még 2011-ben, s egy másik cége – az Inkasný Servis – ugyanebben a komplexumban 17 lakást vásárolt meg összesen 1 euróért, vagyis hat centet adott egy-egy lakásért. Az állam 680 ezer eurót veszített, a vásárló ugyanis sem áfát, sem nyereségadót nem fizetett. Az ügyben már a rendőrség is vizsgálódik. Kočner saját védelmének körülbelül öt percet szentelt a sajtótájékoztatón. Visszautasította, hogy az Inkasný Servis bármilyen módon adócsalást követett volna el. Állítása szerint egy adóellenőrzésnek és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vizsgálatának is alávetették a cégét, de semmilyen rendellenességet nem találtak. Olyan dokumentumokat, amelyek ezt igazolnák, nem hajlandó felmutatni, mint ahogy a személyével összefüggő botrányokról sem akart többet mondani, inkább áttért másokra. Nedves puskaporLipšicet, Galkót és Rajtárt „ifjú puskásoknak” nevezte, akiknek puskájában már nedves a puskapor. „A kétes jogi vizsgával rendelkező Lipšicnek meg melegen ajánlom, hogy bővítse ismereteit az adóügyek terén” – jelentette ki Kočner egy adótanácsadási kézikönyvet lobogtatva, melyet ajánlásával együtt szándékozik elküldeni Lipšicnek a parlamentbe. Nőverő ezüstcsempészSajtótájékoztatójának jelentősebb részét Boris Kollárnak, a Sme rodina parlamenti párt elnökének szentelte. Kijelentette: Kollár hazudott, amikor korábban azt állította, hogy évekkel ezelőtt Kubában csak véletlenül találkozott Juraj „Piťo” Ondrejčák maffiózóval. Szerinte hamarosan olyan dokumentumok is előkerülnek, amelyek igazolják, hogy Piťónak és társainak Kollár cége vásárolta a repülőjegyet, s a gépen ráadásul egymás mellett ültek. Kočner állítása szerint Kollár korábban más alvilági alakokkal, Peter Steinhübellel és Roman Deákkal is kapcsolatban állt, és közösen ezüsttéglák tonnáit csempészték át Németországból az egykori Csehszlovákiába. Úgy tudja, Kollár és Steinhübel egy autóban ült, amikor utóbbit valaki a gépkocsira leadott lövésekkel megpróbálta kivégezni, még a kilencvenes években. „A merényletet mindketten túlélték. Kollár később megvette Steinhübel Piper repülőjét, zöld BMW-jét, majd halála után Lamborghinijét” – állítja Kočner. Kollár bűnei közé sorolta, hogy Jirko Malchárek volt gazdasági minisztertől 24 millió koronás uniós támogatást is kapott síközpontjának felszerelésére. A vállalkozó továbbá azzal vádolja Kollárt, hogy hasba és arcon rúgta terhes partnerét. Jutalom az információértKočner a sajtótájékoztatón jutalmat ígért annak, aki „hiteles és igazolható” információkat szolgáltat neki Boris Kollárról vagy Daniel Lipšicről. Előbbiért 10 000, utóbbiért 100 000 eurót fizet. Hozzátette: a képviselők ellen nem tesz feljelentést, mert „nem látja értelmét”. Maga Kollár viszont látja értelmét a feljelentésnek, s amint visszatér dubaji szabadságáról, bepereli Kočnert. Kollár szerint a vállalkozó kijelentései annak tulajdoníthatók, hogy retteg a börtönbüntetéstől. Szerinte egykori társa nem tudja lenyelni, hogy Kollár Daniel Lipšicet támogatta a választások után, mert ha Lipšic lett volna a belügyminiszter, az az ő végét jelentette volna. „Egyébként pedig nem fogok reagálni egy maffiózóra, banditára és adócsalóra” – zárta Kollár. Kočner egyébként a tegnapi sajtótájékoztatón egyetlen újságírói kérdésre sem volt hajlandó válaszolni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?