Kňažko is elnök lenne

Pozsony |

<p>Várhatóan indul a köztársaságielnök-választáson Milan Kňažko. A napokban már meg is kezdte a jelöltséghez szükséges aláírások gyűjtését.&nbsp;</p>

A szándéka egyelőre még csak félig hivatalos, nyilvánosan ugyanis nem erősítette meg, hogy vállalja a megmérettetést. A napokban azonban néhány tucat hozzá közel álló embernek e-mailben elküldte az aláírásgyűjtési ívet, amelyen az is szerepel, hogy egyetért a jelöltséggel. Kňažko azt állítja, hogy az aláírásgyűjtést csak azért kezdte meg, hogy ha később a jelöltség mellett dönt, akkor a törvény által előírt határidőig sikerüljön összegyűjteni a szükséges 15 ezer aláírást. Az 1989-es bársonyos forradalom egyik meghatározó alakjának egyes elemzők szerint lenne esélye a tavaszra tervezett választáson, habár ő lenne a kilencedik – a hetedik független – jelölt. Martin Slosiarik szociológus szerint egy politikai tapasztalatokkal rendelkező, de független jelöltnek mindenképpen van esélye. „Kňažko elsősorban a forradalmat megélők köréből számíthat szavazatokra” – mondta a Smenek a szociológus. A színész-politikus a napilapnak azt mondta, hogy a közeli hetekben hozza meg a végső döntést. A közvélemény-kutatások alapján jelenleg Robert Fico vezeti a jelöltek mezőnyét mintegy 35 százaléknyi támogatottsággal, pedig a Smer még nem is nevezte meg köztársaságielnök-jelöltjét. A kormánypárt ezt december 7-i közgyűlésére ígérte. A harmadik, negyedik és ötödik helyen azonban 15–18%-nyi támogatottsággal három jobboldali jelölt Pavol Hrušovský (KDH, Híd), valamint Andrej Kiska és Radoslav Procházka független jelöltek állnak. Még az SDKÚ sem árulta el, hogy kit fog támogatni a választáson. A párt egy részének Pavol Hrušovský elfogadhatatlan. A Daniel Lipšic vezette Nova januárban dönti el, ki mögé áll a tavaszi választáson. (lpj)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?