Kitüntették a katonákat, akik részt vettek a mentésben Eperjesen

Peter Gajdoš

Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter tizenhárom hivatásos katonát tüntetett ki pénteken. A katonák rész vettek a Munkácsi utcai gázrobbanás utáni mentésben.

A tárcavezető megköszönte a katonáknak és a katonai rendőrségnek, hogy segítettek felszámolni a tragédia következményeit. „Bevetésük bizonyíték arra, hogy a szlovák fegyveres erők készen állnak rá, hogy válsághelyzetekben a lakosság segítségére siessenek" – hangsúlyozta Gajdoš. Hozzátette, köszönetet kell mondani a segítségért a katonai pszichológusoknak és a lelkészeknek is, akik a válságközpontban dolgoztak.

A minisztérium tájékoztatása szerint a hadsereg több mint 880, a katonai rendőrség 27 tagja vett részt a mentésben.

Jindřich Joch, a szárazföldi alakulatok parancsnokának tájékoztatása szerint a hadsereg azonnal reagált a történtekre, katonák a robbanást követően rögtön elindultak a helyszínére.

„A tűzoltó- és mentőtestület utasításai szerint hajtották végre a feladatokat, később pedig járőröztek a környéken, karácsonykor és szilveszterkor is felügyeltek a rendre" - tette hozzá a parancsnok.

A katonák segítettek a lakók evakuálásánál, a sérültek elszállításánál. A segélyadományok elosztásában is részt vettek. Jelenleg a rendőrséggel közösen felügyelik a szanálást.

December 6-án történt gázrobbanás egy 12 szintes panelházban az erepjesi Munkácsi utcában. Hét ember meghalt, egy személy eltűnt. December 16-án kezdték a ház bontását, a munkát december 18-án fejezték be. A válságstáb úgy döntött, az egész házat le kell bontani. A közelben álló házak lakóinak átmenetileg el kellett hagyniuk otthonukat. Később visszatérhettek a lakásukba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?