Pozsony. Szlovákia három legnagyobb pénzintézete, a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank (VÚB) és a Tatra Bank október elsején indította el hitelregiszterét, s az zökkenőmentesen működik – mondta tegnap Mário Drosc, a VÚB elnökségi tagja.
Kiszűrik a rossz klienseket
Pozsony. Szlovákia három legnagyobb pénzintézete, a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank (VÚB) és a Tatra Bank október elsején indította el hitelregiszterét, s az zökkenőmentesen működik – mondta tegnap Mário Drosc, a VÚB elnökségi tagja. A hitelregiszter révén könnyebben kiszűrhetők a megbízhatatlan lakossági ügyfelek, másrészt egyértelműen kiderül, kik törlesztenek rendszeresen. Ezek az információk gyorsítják az ügymenetet, emellett a hitelregiszter révén akár a harmadára is visszaszorítható az ügyeskedő kliensek száma. Ha az ügyfél úgy kívánja, adatait nem építik be a rendszerbe, erre viszont a hazai lakossági hitelek mintegy 80 százalékát folyósító három bank képviselői szerint alig van példa. Mário Drosc jelezte: az év végéig további két közepes nagyságú bank csatlakozhat a rendszerhez, 2005 első felében pedig még kettő. Problémát jelent viszont, hogy az új banktörvény értelmében 2005. január 1-től tilos a pénzintézetek adatbázisában tárolni a 2004 januárja előtti hitelmozgásokat, ami csökkentheti a bankok tisztánlátását. (shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.