Kisorsolt működési évek

Pozsony. Tegnaptól 15 tagú a Szlovák Televízió tanácsa, és az eddigi kettő helyett ezentúl három magyar tagja van. Somogyi Alfréd és Görföl Jenő mellé Kiss Péntek Józsefet is beválasztotta a parlament az új testületbe.

Pozsony. Tegnaptól 15 tagú a Szlovák Televízió tanácsa, és az eddigi kettő helyett ezentúl három magyar tagja van. Somogyi Alfréd és Görföl Jenő mellé Kiss Péntek Józsefet is beválasztotta a parlament az új testületbe. A képviselők a legutóbbi plenáris ülésen hat új tagot választottak – köztük Karin Habšudová teniszezőt; ők tegnap vették át a kinevezési okmányokat a házelnöktől, majd a tanács új felállásában megtartotta első ülését. Ismét Miroslav Kollárt választották elnöknek. A közszolgálati intézményről szóló új törvény értelmében változik a megbízatási idő, és a tagok egyharmadának kétévente kell cserélődnie. „Ezért az első ülésen ki kellett sorsolnunk, ki mennyi ideig tölti be ezt a tisztséget. Mindenki egy borítékot húzott, ötben kettes, másik ötben négyes, további ötben pedig hatos szám volt. Görföl Jenő hatost húzott, Kiss Péntek József négy évig lesz tanácstag, nekem pedig a kettes szám jutott” – árulta el lapunknak Somogyi Alfréd. Az egyes megbízatási időszakok április 1-jétől számítódnak. Az első ülésen komolyabb döntés nem született, az viszont nyilvánvalóvá vált: az eddigieknél még nehezebb lesz a munka a testületben. „Szinte minden szavazás 8:7 arányban született, eléggé tükröződik az érdekkülönbség. Valószínűleg az érdemi munka helyett többször lesz vita, sőt nem kizárt, hogy a vezérigazgatóval szembeni bizalmatlansági indítvány is gyakori téma lesz” – tette hozzá Somogyi. A Szlovák Televízió háromtagú felügyelőbizottsága még nem jött létre. A parlament Horňák Katalint választotta e testületbe; a kormány mai ülésén valószínűleg szintén javasolni fog valakit, a harmadik személyt pedig az államfőnek kell megneveznie. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?