Közélet

Kiska: Szlovákia biztonsága részben a NATO-nak köszönhető

Pozsony | Részben az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) köszönhetjük, hogy Szlovákia egy sikeres és biztonságos ország. Ezt Andrej Kiska államfő jelentette ki a közösségi oldalán Szlovákia NATO-csatlakozásának a 15. évfordulója alkalmából. Az évforduló napján – Szlovákia történetében először – kitűzték a NATO zászlaját az elnöki palotára, amely 24 óráig fog lengeni a Szlovák Köztársaság és az Európai Unió zászlaja mellett.
author
TASR

2019. március 29. 12:28

Andrej Kiska
Andrej Kiska - Németi Róbert felvétele

Az államfő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a NATO-csatlakozás egy szuverén és szabad döntés volt. „Manapság a legerősebb ország sem tudna egyedül olyan kihívásoknak megfelelni, mint amilyen a terrorizmus, migráció, klímaváltozás vagy a fenntartható gazdasági fejlődés. Valahová tartoznunk kell ahhoz, hogy megbirkózhassunk ezekkel a kihívásokkal” – jegyezte meg Kiska. Szerinte a NATO-csatlakozással Szlovákia a szabad, demokratikus és sikeres országokhoz való tartozás mellett döntött.

A biztonság és a védelem Kiska szerint nagyrészt a szövetségesekbe vetett bizalomról szól – arról, hogy ezek segítenek egymásnak. Meggyőződése, hogy Szlovákia egy olyan ország, amely tartja a szavát. „Ezért is rendkívül fontos, hogy befektessünk a biztonságunkba, illetve hogy ezeket a nem kis befektetéseket biztonságérzetté tudjuk alakítani” – véli Kiska. Ugyanakkor hangsúlyozta: minden egyes centet felelősségteljesen, átlátható módon és hatékonyan kell felhasználni.

„Megállás nélkül foglalkoznunk kell a biztonságunkkal. Mert az, hogy a lakosok már 15 éve a biztonság legmagasabb fokú garanciáját élvezik, nem magától értetődő” – jelentette ki az államfő. Ezenkívül a három legfőbb közjogi méltóság közös nyilatkozatára emlékeztetett. „Olyan lépések foganatosítása mellett köteleztük el magunkat, amelyek ezt a biztonságot erősítik” – közölte.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matej Mišík szerint elképzelhető, hogy újra kötelező lesz védőmaszkot viselni. (TASR-felvétel)

A minisztérium nem készül újabb lezárásokra, de a maszkviselés kötelező lehet

Igor Matovič Richard Sulík

Az OĽaNO rendkívüli elnökségi ülést tart a koalíciós válság miatt

Gyimesi

Egyelőre nem szavaznak a szivárványos zászlókról

Eduard Heger Igor Matovič

Heger nem zárta ki, hogy leváltják Matovičot

Jaroslav Naď
Frissítve

Naď szerint értelmetlen Kollár választási időszak lerövidítésére vonatkozó javaslata

Hamran István

Eddig 15 személyt hallgattak ki annak a polgármesternek ügyében, akinek felgyújtották az autóját

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.