Kiska szerint Pellegrininek jobban kellene segítenie a folyamatban lévő nyomozásokat

kiska pellegrini
Pozsony |

Andrej Kiska államfő szerint Peter Pellegrini kormányfőnek (Smer-SD) több mindent kellene tennie azért, hogy megkönnyítse a rendőrség és az ügyészség munkáját. Kiska mindezt a közösség oldalán közölte, Pellegrini kijelentéseire reagálva, aki kritizálta Kiskának a szlovákiai helyzethez való hozzáállását.

„Egyetértek a miniszterelnökkel, a közjogi méltóságok egyik legfontosabb közös feladata, hogy Szlovákia jó nevét terjesszék külföldön" – mondta Kiska. Hozzátette: ez jelenleg nagyon nehéz, méghozzá az olyan ügyek miatt, mint Robert Ficónak, a Smer-SD elnökének a telefonbeszélgetése Antonino Vadalával.

„A legjobb módszer Szlovákia jó nevének a megőrzésére, ha kiderítjük az igazságot, hiteles magyarázatokat adunk és részletesen kivizsgálunk minden körülményt" – magyarázta Kiska, aki szerint ehhez Pellegrininek is hozzá kellene járulnia.

Az államfő reméli, hogy Pellegrini a jogkörét arra használja ki, hogy megkönnyítse a nyomozásban részt vevő szervek munkáját. „Többet segít Szlovákiának így, mint azzal, hogy a tévében folyamatosan arról panaszkodik, hogy keveset dicsérem. Dicsérném, ha lenne miért" – tette hozzá.

Pellegrini vasárnap (3. 3.) a TA3 'V politike' című műsorában kritizálta Kiska hozzáállását, aki Pellegrini szerint nem terjeszti Szlovákia jó hírét külföldön, és túlzottan kritikusan áll a szlovák helyzethez. A kormányfő ennek ellenére azt állítja, hogy jó kapcsolatban van az államfővel, de hiányolja a szorosabb együttműködést a konkrét helyzetekben.

Az esetleges telefonbeszélgetés kapcsán Pellegrini elmondta, hogy nincs oka kételkedni Ficóban. Szerinte a telefonbeszélgetésről beszámoló újságíróknak is bizonyítékokat kellene felmutatniuk. „Egyelőre nem kaptam ilyen bizonyítékot" – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?