Kiska nagyra értékelte Guterresnek az ENSZ Közgyűlésén mondott beszédét

António Guterres
New York/Chicago |

Andrej Kiska szlovák államfő a közös szerdai (szeptember 26.) találkozójuk során nagyra értékelte António Guterres ENSZ-főtitkár beszédét az ENSZ jelenlegi, 73. Közgyűlésén.

 

„Nagyra értékeltem a beszédét, különösen azokat a pontokat, amelyekben a klímaváltozással foglalkozott, de az új technológiák fontosságának a kiemelését is, hiszen ezek sok változást hoznak az emberek munkalehetőségei terén” – magyarázta.

Kiska szerdán Grigori Margvelasvili grúz államfővel is találkozott. „A jelenlegi helyzetről beszéltünk, hogy a Grúziával folytatott kétoldalú együttműködés miként alakul” – fejtette ki. Kiska kedden Petro Porosenko ukrán államfővel tárgyalt.

 

Az ENSZ-ben mondott beszéde után Kiska Chicagóba utazott, ahol meglátogatja a Chicagói Egyetemet, illetve az ott élő szlovákokkal találkozik. Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója alkalmából megkoszorúzza az ottani T. G. Masaryk emlékművet.

„Örülök, hogy arra az egyetemre megyek, ahol 100 évvel ezelőtt Tomáš Garrigue Masaryk adott elő. Masarykot akkor 140 000 ember várta a vasútállomáson, és nagy lelkesedéssel töltött el mindenkit, hogy megvan a lehetőség Csehszlovákia megalakulására, illetve hogy minden készen áll arra, hogy egy új ország jöjjön létre” – foglalta össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?