Kiska már csak az ügyvédein keresztül hajlandó Ficóval kommunikálni

Pozsony |

Végeztem Robert Fico (Smer-SD) parlamenti képviselővel, üzente a szóvivőjén keresztül Andrej Kiska államfő, reagálva Fico keddi kijelentéseire.

Roman Krpelan hozzátette: a továbbiakban már csak az ügyvédeiken és a bűnüldöző szerveken keresztül fognak kommunikálni.

„Ez nem egy valóságshow, itt az elnök zsarolásáról van szó. Az államfő végzett Robert Fico képviselővel. Azzal a törekvésével, hogy bosszút álljon az elnökön azért, mert nem nevezi ki őt az Alkotmánybíróság elnökének, minden civilizációs határt átlépett” – közölte Krpelan.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke kedden kijelentette: kész késlekedés nélkül vallomást tenni Andrej Kiska államfő állítólagos zsarolása ügyében. Egyben rámutatott: nem ő, hanem Kiska próbálta meg befolyásolni a bűnüldöző szerveket. A volt kormányfő kihívta Kiskát egy televíziós vitára az elnöki kampány finanszírozásának témájában, mellyel kapcsolatban Fico szerint a jelenlegi államfő hazudott.

Kapcsolódó cikkünk

Kiska pénteken (2. 22.) kijelentette, hogy Fico zsarolta őt az alkotmánybíró-jelöltek választásával összefüggésben. Az államfő úgy véli, hogy a KTAG cég ügyvezető igazgatója ellen indított büntetőeljárás a Smer-SD elnökének bosszúja azért, mert az elnök nem nevezi ki őt az Alkotmánybíróság élére. Fico elutasította a vádakat.

Andrej Kiska államfő adóügyeivel összefüggésben büntetőeljárás indult Eduard K., a KTAG ügyvezető igazgatója ellen. Az eljárás egy 155 633 euró összegű, jogosulatlan áfa-visszaigényléssel lehet kapcsolatban. Korábban maga az államfő is betöltötte az ügyvezetői posztot. Amíg hivatalban van, nem indítható ellene eljárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?