Kiska kiállt Hlávkováért

Kassa |

<div>Andrej Kiska államfő kiállt Zuzana Hlávková, az Evka-botrányra figyelmeztető volt külügyi alkalmazott mellett. &bdquo;Ennek a fiatal hölgynek az esete pontosan megmutatja, hogyan kellene a mai fiataloknak magabiztosan és céltudatosan fellépniük akkor, amikor az állam csődöt mond&rdquo; &ndash; jelentette ki a köztársasági elnök Kassán tett látogatása során, a Pavol Jozef Šafárik Egyetemen. Kiska szerint az ilyen emberek viszik előbbre az országot.</div>

Andrej Kiska kassai látogatása keretében a Pavol Jozef Šafárik Egyetem hallgatóinak tartott előadást, majd válaszolt  a kérdéseikre is. Legtöbbjük az alacsony fizetésekkel, a kilátástalan jövővel és a korlátozott lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseket feszegette.  A köztársasági elnököt Pavol Sovák, az egyetem rektora fogadta a Šafárik egyetem aulájában. A rektor rövid köszöntőbeszéde után közel fél órán át Kiskáé, majd a diákoké volt a szó. A köztársasági elnök a társadalmi problémákat, az egyetemi hallgatók helyzetét, az egészségügyben uralkodó állapotokat emelte ki, de beszélt a korrupcióról, a politikusok hozzáállásáról, valamint a fiatalok lehetőségeiről is. „Személyesen szerettem volna tolmácsolni az itteni fiataloknak, hogy merjenek bátrak és igényesek lenni, követeljék mindazt, ami jár nekik. A diákokkal folytatott beszélgetés során olyan problémákra derült fény, amelyekről eddig nem is tudtam” – nyilatkozta Andrej Kiska. Hozzátette: a diákok nagyon jól tudják, melyek azok az egyetemek, ahol kisebbek az elvárások, vagy ahol csak átlagosan kell teljesíteni, ezért úgy veli, nagy szükség van az iskolarendszer, a felsőoktatási rendszer megreformálására. A találkozó után Andrej Kiska az egyetem rektorával beszélgetett zárt ajtók mögött, távozása előtt nem sokkal pedig a külügyminisztériumban történt botrányt kommentálta. „Zuzana Hlávkova, a külügyminisztérium volt munkatársa megmutatta, hogyan kellene a mai fiataloknak magabiztosan és céltudatosan fellépniük az állam vezetésének rossz döntései ellen. Csakis az ilyen emberek vihetik előre az országot. Sajnos rengeteg a botrány Szlovákiában, ezért olyan rendszert kell kidolgoznunk, melynek segítségével tisztán és érthetően mondhatjuk ki az igazságot. Ha nem így teszünk, attól tartok, teljesen elveszítjük az emberek bizalmát” – zárta Andrej Kiska.  Zuzana Hlávková a napokban hívta fel a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a külügyminisztérium az uniós elnökséggel kapcsolatos több rendezvényt túl drágán, versenypályázat nélkül és egy előre kiválasztott céggel szerveztette meg. Ráadásul Hlávková állítása szerint minden Miroslav Lajčák (Smer-jelölt) külügyminiszter tudtával és beleegyezésével történt. A Transparency International Slovensko szerint a tárca egyelőre nem cáfolta hitelesen volt alkalmazottja állításait. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?