Kiska: beiktatásom más lesz

<p>Pozsony. Napról napra több információ kerül napvilágra az új államfő, Andrej Kiska beiktatásáról. Bár Kiska hivatalosan még nem ismertette a programot, néhány információ már nyilvánosságra került, például az, hogy milyen hosszú beszéddel készül. Kiska vasárnap váltja Ivan Gašparovičot az elnöki palotában.</p>

DEMECS PÉTER

A protokoll pontosan meghatározza a beiktatás hivatalos részét, Kiskának viszont szabad kezet ad abban, milyen hosszú beszédet mond és kit hív meg. A beiktatásra a parlament ünnepélyes ülésén kerül sor, ám a honatyák nem a Nemzeti Tanács épületében gyűlnek össze, hanem a Vigadó óvárosi épületében. A forgatókönyv szerint Pavol Paška házelnök kezdi a beiktatást, Andrej Kiska ezután tesz esküt az ország alkotmányára, majd Ivetta Macejková, az Alkotmánybíróság elnöke hitelesíti, hogy az eskütétel az előírásoknak megfelelően zajlott és elhangzik a szlovák állami himnusz.

Gašparovič bakizott

S bár az új államfő eskütétele nem hosszú, csupán három mondatból áll, a kinevezett elnökök eddig mindig olvasták ezt a rövid szöveget. Öt évvel ezelőtt Gašparovičnak még az írott puska sem segített, s a nemzetiségi kisebbségek helyett nemzeti kisebbségeket (národné menšiny) mondott a beiktatásán.

Kiska tegnap a Sita hírügynökségnek elmondta, hogy a hivatalos eskütétel után körülbelül 20 perces beszéddel készül, ám a szövegét még nem fejezte be. „Olyan államfő akarok lenni, aki összefogja a polgárokat. Nem leszek olyan államfő, aki megosztja az országot vagy aki némelyik politikai párt, esetleg idézőjelben az ellenzék érdekeit képviselné. Az emberek államfője akarok lenni” – pontosította Kiska, milyen hangnemben készíti beszédét. A kinevezésére váró államfő ugyanakkor azt is elárulta, hogy az eddigiektől eltérő, más beiktatási ünnepséget akar. Például abban, hogy olyan embereket is elhív, akiket eddig az államfő nem vett figyelembe.

Gašparovič korábban Varehát is meghívta

A beiktatásra egyszerű állampolgárok nem juthatnak be, de a történéseket élő közvetítésben figyelhetik majd a Vigadó melletti Séta téren (Hviezdoslav téren) elhelyezett nagy kivetítőn, illetve élőben közvetíti az eseményeket a Szlovák Televízió is. A beiktatási ünnepség vasárnap, június 15-én háromnegyed tizenkettőkor kezdődik. Ezt követően, már államfőként Kiska ökumenikus misén vesz részt a Szent Márton-dómban, majd meghívott vendégeit ünnepi vacsorán fogadja a várban.

A hivatalos beiktatási ünnepségen a protokoll szerint a kormánytagok, parlamenti képviselők, nagykövetek és rektorok is jelen lesznek. A Vigadó épületébe Kiska 50 személyt hívhatott meg, névsorukat nem tették közzé. Öt évvel ezelőtt Gašparovič az azóta súlyos adócsalásért elítélt zempléni vállalkozót, Mikuláš Varehát is meghívta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?