Kiska: Az idősek aktív időtöltésre vágynak, az egészségügy aggasztja őket

Andrej Kiska
Pozsony |

A szlovákiai időseket leginkább az egészségügy helyzete aggasztja, de fontos számukra az önmegvalósítás és az is, hogy ne maradjanak egyedül. Ezt Andrej Kiska államfő jelentette ki hétfőn, miután idős emberekkel találkozott az október, az idősek iránti tisztelet hónapja jegyében.

Kiska elmondása szerint a beszélgetés fő témája az egészségügy volt. Az idősek leginkább a hosszú várakozási időre, az egészségügyi intézmények megközelíthetőségével kapcsolatos nehézségekre, illetve a szolgáltatások színvonalára panaszkodtak. Szóba került ugyanakkor a felsőfokú idősoktatás és a különféle klubok létesítése is, melyek fő célja, hogy az idősek ne érezzék magányosnak magukat.

Az elnök rámutatott a gondozói ellátás területén jelentkező problémákra is, melyek közül a legfőbb a gondozók nagyszámú kivándorlása. „Az emberek gyakran teszik fel a kérdést, mit fognak csinálni, ha az anyjuk vagy az apjuk magatehetetlen lesz. Hogyan fognak tudni segíteni rajtuk” – vetette fel Kiska. 

„Ezek azok a témák, amelyekről gyakran kellene beszélnünk, ha tényleg gondoskodni akarunk arról, hogy a szüleink és a nagyszüleink boldog öregkort élhessenek meg” – zárta az elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?