Kiska a Smer lejáratókampányának tartja az újabb videófelvételt

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke a Smer lejáratókampánya részének tartja a róla megjelent újabb videófelvételt. A filmet névtelenül hozták nyilvánosságra, Kiska szerint a Smer egyik parlamenti képviselőjének köze van az ügyhöz.

„Ha felszólít a rendőrség, teljes mértékben együtt fogok működni a hatóságokkal ennek a mocskos ügynek a felderítésében” – jelentette ki Kiska és hozzáfűzte, arra számít, hogy folytatódni fog a lejárató kampány.

A második nyilvánosságra hozott videófelvétel is Kiska nagyszalóki (Veľký Slavkov) birtokvásárlási ügyével kapcsolatos. A volt államfő szerepel rajta, valamint Michal Šuliga, aki tanú volt Kiska perében. A videón a lehetséges kormányalakítási forgatókönyvekről is beszélgetnek.

A múlt héten megjelent első videófelvételen Šuliga azt mondja, Kiska tudta, hogy jogtalanul elbirtokolt földet vásárol és Šuliga Kiska számára kedvező vallomást tett a bírósági per során. A felvételen szerepel Milan Reichel is, akit a poprádi alvilággal hoznak összefüggésbe.

Kiska még államfőként pereskedett Ján Franc fogorvossal a birtok tulajdonjogáért, a pert 2018-ban elveszítette. Miroslav Radačovský bíró az ítélethirdetéskor kijelentette, Kiska jóhiszeműen vásárolta a területet és nem tudhatta, hogy azt korábbi tulajdonosa jogtalan úton szerezte.

Andrej Kiska az első videófelvétel megjelenése után feljelentést tett hamis vádaskodás és hitelrontás miatt. A felvételt megrendezettnek tartja, információi szerint a Smerhez közeli személy áll a videók felbukkanása mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?