<p>A kisebbségi nyelvhasználati törvény tervezete várhatóan megfelel majd a kisebbségek elvárásainak, annál nehezebb lesz azonban elfogadtatnia a Hídnak a másik három kormánypárttal.</p>
Kisebbségi nyelvhasználat: szinte azonos az SZMK és a Híd javaslata
A tervezetet kedden ismertette Rudolf Chmel (Híd) kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes a kisebbségek szervezeteivel, a normaszöveget rövidesen nyilvánosságra hozzák a párt és a miniszterelnök-helyettes honlapján. „Két héten belül összegezzük a véleményeket, és azok a jogászok, akik eddig is dolgoztak a tervezeten, megvizsgálják, hogy a beérkezett javaslatokból mit lehet beépíteni a tervezetbe” – mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. –Ezután kerül a tervezet a Koalíciós Tanács elé, majd tárcaközi egyeztetésre.” A tervezetet még nem látták a Híd koalíciós partnerei. „Először azokkal kell tárgyalni, akiket érint – magyarázta Bugár. – A mi feladatunk, hogy a lehető legtöbbet megőrizzünk a kisebbségek javaslataiból a koalíciós partnerekkel folytatott tárgyalások során.” Szerinte a jogszabály leghamarabb februárban kerül a parlament elé.
A kisebbségi nyelvtörvény módosításának tervezetét még az előkészítés során összevetették a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) javaslatával, annak nagy részét tartalmazza, a Híd és az egyeztető fórum szakértői még a napokban is tárgyalnak. Hrubík Béla, a Csemadok elnöke örömmel fogadta, hogy a tervezet szerint 20-ról 10 százalékra csökkenne a nyelvhasználati küszöb. „Akkor is, ha ez elsősorban nem a magyar kisebbség számára jelent nagy változást, hanem a roma, a német és az ukrán kisebbségnek” – mondta lapunknak Hrubík. Szerinte a tervezet elfogadásáról elsősorban a szlovák közvéleményt kell meggyőzni. Javaslatokkal készül a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) is, ám szerinte most az államnyelvtörvény módosítására kell összpontosítani. „Először az államnyelvtörvény módosítására kell koncentrálni, ez felveti például a pedagógiai dokumentáció kétnyelvűségének problémáját, s összefügg a közoktatási törvénnyel is – mondta lapunknak Pék László, az SZMPSZ elnöke. – Mielőbb el kellene fogadni azonban a kisebbségi nyelvhasználati törvényt is, amivel végre pontot lehetne tenni a nyelvhasználati kérdésekre.”
Lajos P. János
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.