Kisebb fogyaték nem akadály

A hirdetőoszlopon azzal a szöveggel hívja fel magára a figyelmet egy film, hogy ő egy trilógia negyedik része. A reklám szlovák, teszem hozzá, már csak azért, mert a tri ezen a nyelven pontosan így írva jelent hármat.

A hirdetőoszlopon azzal a szöveggel hívja fel magára a figyelmet egy film, hogy ő egy trilógia negyedik része. A reklám szlovák, teszem hozzá, már csak azért, mert a tri ezen a nyelven pontosan így írva jelent hármat. Pozsonyban járva Sherlock Holmes ebből a plakátnyomból akár azt a következtetést vonhatná le, melyet András Sándor regényében más körülmények közt a maga visszafogott modorában így fejez ki: „vagy nem eléggé megfontolt emberekkel van dolgom, vagy olyanokkal, akik megengedhetik maguknak a nagyvonalú baklövéseket.” Ámde, vethetnénk ellen, ne kukacoskodjunk, ne keressünk logikát ott, ahol erre nincs szükség, hiszen a film már a címében kifejezve is bevallottan nem ép elméjűeknek és nem a szellemi épülésükre készült. Nyár van, a kikapcsolódás, a pihenés, a móka és a titkok ideje! Nyári szórakoztató olvasmánynak ajánl egy szórólap három könyvet (egy könyvtrilógiát?) is, a kötetek szerzőjét azzal emelve a hozzá hasonlók fölé, hogy „hősei a nők, igazi hús-vér figurák, akik megküzdenek az élet által emelt torlaszokkal.” Hogy milyen is egy hús-vér regényalak nő, és hogy minő regénytorlaszokat képes az élet emelni, arról ugyanez a lap fogódzót kínál a harmadik mű rövid tartalmi ismertetőjével: „Aliena, az erdő lánya, a folyóból kiemelkedő tünemény, szinte megbabonázta a bokrok mögött rejtőzködő Arthur herceget. Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy titkos szerelmük legyőzi a közöttük húzódó akadályokat...” Nem tudom, hogy a finom mesterdetektív mire következtetne egy ilyen felállásból. Ha azonban nekem ajánlanák elolvasásra e kétszázhetven oldalas könyvet, Karinthy egyik Móricz-paródiáját idézném, azt, amelyikben a menyecske így válaszol: „Mennyik má! Inkábbat bokrot ugrosnék!” Mert azért az emberfia (az erdő lánya?), móka ide, szórakozás oda, a nyári hőségben is tudjon disztingválni.

Csanda Gábor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?