Kinevezték Kajetán Kičura utódját

Ján Rudolf
Pozsony |

A kormány a csütörtöki ülésén kinevezte az Állami Tartalékalap új elnökét, Ján Rudolfot, valamint alelnökét, Zuzana Šubovát.

Richard Sulík (SaS) kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter az újonnan kinevezett vezetőktől azt várja, hogy az Állami Tartalékalap a továbbiakban teljesen gazdaságosan és átláthatóan fog működni. Az intézményre akkor figyelt fel a közvélemény, amikor kiderült, hogy korábbi elnöke, a Smer által jelölt Kajetán Kičura több gyanús üzletbe is keveredett. Legutóbb a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus kitörésekor az Állami Tartalékalap gyanúsan túlárazottan vásárolt védőfelszereléseket nemrégiben alakult cégektől.

Kičurát azóta már őrizetbe vette a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA), s a bíróság elrendelte a vizsgálati fogságát, a vele kapcsolatos botrányok sora azonban nem ért véget. A tvnoviny.sk hírportál értesülései szerint ugyanis holtan találták azt a Ján Hečkót, aki rendkívül alulárazottan adott el Pozsony óvárosában két luxuslakást Kičura fiának.

A portál információi szerint Hečko felakasztotta magát. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, ám a nyomozás korai stádiumára hivatkozva több információt nem tettek közzé az esetről.

(nar, tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?