Kinek nincs hely díszkertekben…

Weöres Sándor nyilatkozta egykor, hogy az ő „gyermekversei”, bizony, nem gyermekeknek készültek, és ha némely költeménye a legifjabb versolvasóknak is élményt jelenthet, az elsősorban e versek játékosságának és zeneiségének köszönhető. Az a költő tehát, akit sokan a legjelentősebb magyar gyermekversírónak tartanak, sohasem kalkulált előre a gyermekközönség igényeivel. Sőt, írás közben valószínűleg egyetlen olvasóréteg igényeit sem tartotta szem előtt. Csupán az ihletet követte. A mennyei ritmust.

Más kérdés, hogy Weöres Sándor belső inspirációja gyakorta vett olyan irányt, amelyet féktelen nyelvi játékosság és az összecsendülő szófüzérek néha disszonanciától sem mentes, ám legtöbbször mégis szférikussá nemesedő zenei összhangzata övezett. Talán éppen az ő életműve bizonyítja a legnyilvánvalóbban, hogy az olyan értékek, mint a játékosság és a zeneiség korántsem köthetők kizárólagosan az eleve gyermek számára írott – sokszor aztán épp ezért tettetetten infantilis és bugyuta – rigmusokhoz.

Aki csak kicsit is ismeri Bettes István költészetét, tudja, játékosságnak ő sincs híján, és a szavakban rejlő zenei effektusok kiaknázására is tudatosan törekszik. És a csalfa, hol teljes pompájában felbukkanó, hol meg szeszélyesen tovalibbenő ihleten kívül ő sem hajlandó mást követni. Nem hajlandó, de talán képtelen is megfelelni a különféle társadalmi elvárásoknak. És ennek ellenére az ő műhelyében is szép számmal születnek olyan versek, amelyek minden bizonnyal a gyerekek képzeletét is megmozgatják.

Hidegvölgyben címmel ezekből a verseiből tett most közzé Bettes István egy csokorra valót. A Lilium Aurum Kiadó gondozásában megjelent, tetszetős könyvecske nem csupán jelképes értelemben csokor: a kötetben szereplő versek ugyanis virágokról szólnak. Mégpedig mezei virágokról. A szegény, hajléktalan mezei virágokról, amelyek kiűzettek a szerencsésebb virágok kertészek ízlése formálta luxusédenéből. „Parlagokon, cserjésekben, / Isten szabad ege alatt / van a VIRÁGÁRVAHÁZ. / Kinek nincs hely / DĺSZKERTEKBEN, / ily zegzugokban tanyáz” – olvashatjuk az „árváknak legárvábbjá”-ról, az árvacsalán fajról szóló bevezető versben. A további huszonöt opusban olyan beszédes nevű virágkarakterek jelennek vagy szólalnak meg, mint a Piros gyújtoványfű, a Kőfali pintyő, az Erdei varázslófű, a Mérges ádáz, az Ebfojtó müge, a Ragadós galaj, a Bojtorjános koldustetű, az Ösztörűs veronika… és a kötetzáró Kis cseplesz tátika, amelyből Bettes mestere, Weöres Sándor síremlékére köt egy tetszetős, intertextuális utalásokkal gazdagon díszített csokrot.

A Balázsy Géza kedves-szép képeivel illusztrált kötet versei töretlen ívű, egységes kompozícióvá állnak össze. Hangzás- és ritmusviláguk révén az új Bettes-költemények a legkisebbek számára is élvezhetőek, mélyebb irodalmi és botanikai ismeretanyagra támaszkodó értelmezésük ugyanakkor a többi korosztálynak is bőséges élményforrást kínál. (Bettes István: Hidegvölgyben. Virágversek – gyermekeknek. Lilium Aurum, 2006.)