Kimondta: autonómia. Az MKP levette a listáról

Pozsony |

<p>A Magyar Közösség Pártjának választási listájáról lekerült Halász Béla neve, mert egy pozsonyi plakátjával megsértette a párttal szemben vállalt kötelezettségeit.</p>

Halász Béla magánakciója és választási karrierje gyors véget ért. A hét elején autonómiás óriásplakátot helyezett ki Pozsonyban, üzenete az volt: autonómia kell, ezt pedig nevén kell nevezni, nem önkormányzatiságnak, hanem autonómiának.

Az MKP választási listájának 150. helyén szereplő jelölt erről kedden blogbejegyzésben számolt be, az autonómiás táblát pedig a szlovák sajtó is hamar felfedezte - egyelőre nem világos, hogy ebben a jelölt aktív szerepet vállalt-e. A hnonline.sk külön cikkben foglalkozott a plakáttal. 

Az MKP délután gyorsan lerendezte az ügyet. "Jelöltjeink egy csapatot alkotnak. Ennek a csapatmunkának előre meghatározott játékszabályai vannak, amelyeket minden jelölt aláírásával elfogadott. Ezen szabályok fontos része a jelöltek egyéni kampányának egyeztetése a kampánystábbal" - áll a párt állásfoglalásában, melyet a párt kampányfőnöke jegyez. Forró Krisztián szerint Halász Béla tevékenységével megsértette a fenti elvet. 

"Pozsonyban látható óriásplakátja nemcsak egyeztetés nélkül jelent meg, hanem nincs összhangban az MKP kampánystratégiájával sem. Tudomásul vesszük, hogy Halász Béla önálló utat kíván járni, ennek megfelelően levesszük az MKP jelöltlistájáról. További munkájához sok sikert kívánunk" - írta az MKP kampányfőnöke. 

Az MKP listájáról a héten így már a második jelölt távozik. Hétfőn a Somogyi Szilárd-féle Mi Magunk Mozgalom jelöltje, Faklen Kinga visszaléptetését jelentették be, kedden pedig a 150. helyezett Halász Béla "esett ki". 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"217686","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"180","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Az MKP egy éve mutatta be autonómiakoncepcióját, melyet következetesen önkormányzati koncepciónak nevez. Teljes neve: A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei. 

Berényi József pártelnök az Új Szónak adott két hónappal ezelőtti interjújában is ismételten kikérte magának, hogy a koncepciót autonómiatervezetnek nevezzük. "Önök így használják, mi területi önkormányzatot mondunk" - mondta Berényi. 

Az alábbiakban a párt sajtóközleményét változtatások nélkül tesszük közzé:

"A közös akaraton a hangsúly

A Magyar Közösség Pártja a széles összefogás listáját hirdette meg a parlamenti választásra való felkészülés elején. Örülünk, hogy az MKP-jelöltek mellett több polgári aktivista is szerepel listánkon. Ez a széles összefogás ezidáig jól, harmonikusan működik. Ennek is köszönhető, hogy kisiskoláink megmentésére irányuló törekvéseink, a migránsügyben kezdeményezett petíciónk sikeres volt. Választási programunkat is komoly figyelem követi. A Magyar Közösség Pártja újra jelentős teret kap a szlovák médiákban is. Mindez azt mutatja, az MKP közös akaratának listája jó esélyekkel indul a március ötödikei parlamenti választáson. Jelöltjeink egy csapatot alkotnak. Ennek a csapatmunkának előre meghatározott játékszabályai vannak, amelyeket minden jelölt aláírásával elfogadott. Ezen szabályok fontos része a jelöltek egyéni kampányának egyeztetése a kampánystábbal. Halász Béla civil aktivista, nem MKP-tag, a lista 150. helyén lévő jelölt. Pozsonyban látható óriásplakátja nemcsak egyeztetés nélkül jelent meg, hanem nincs összhangban az MKP kampánystratégiájával sem. Tudomásul vesszük, hogy Halász Béla önálló utat kíván járni, ennek megfelelően levesszük az MKP jelöltlistájáról. További munkájához sok sikert kívánunk.

Forró Krisztián,

az MKP kampányfőnöke
"

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?