Kikaptak a dorogi és az esztergomi focisták is

LABDARÚGÁS
Még három forduló van hátra az NB III. Duna csoportjának küzdelmeiből, de sajnos nem tudott javítani helyezésén sem a Dorog, sem az Esztergom csapata.

LABDARÚGÁS

Még három forduló van hátra az NB III. Duna csoportjának küzdelmeiből, de sajnos nem tudott javítani helyezésén sem a Dorog, sem az Esztergom csapata. A szombaton 18 órakor kezdődött találkozókon a dorogiak attól a Balatonfüredtől szenvedtek vereséget, akiket néhány hete az Esztergomiak is legyőztek, a királyvárosiak pedig a bajnoki címért versenyben lévő Budaörstől kaptak ki otthon.

A dorogiak edzője, Morecz László a vereség okát abban látja, hogy a vendégek jobban tudtak alkalmazkodni a meglehetősen rossz talajhoz, amit egy hatalmas zápor okozott az első félidő közepén. A szünet után még gól nélküli döntetlennel fordultak a csapatok, de egy tizenegyessel vezetéshez jutottak a vendégek, majd a második góljukat is megszerezték, ami eldöntötte a három pont sorsát.

Néhány kilométerrel odébb, az esztergomi Vasas pályán ugyanebben az időben egy csepp eső sem esett, így ideális labdarúgó időben játszottak a csapatok. A Budaörs csak két ponttal van lemaradva a jelenlegi első Felcsúttól, így fontos volt neki mind a három pont begyűjtése, ha versenyben akart maradni a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Mivel a következő fordulóban Budaörs – Felcsút mérkőzés következik, így az elsőség minden bizonnyal ott fog majd eldőlni. A királyvárosiaknak már csak matematikai esélyük maradt a bentmaradásra, az utolsó 3 fordulóban 9 pontot kellett volna szerezniük. A Balatonfüred meglepetésre nyert Dorogon, így ez a halvány remény is szertefoszlott.

A vezetést a budaörsiek szerezték meg a 17. percben egy szabadrúgás utáni fejesgóllal, amit az esztergomiak egy jó egyéni akciót követő szerencsés öngóllal egalizáltak a félidő végén. Bátran támadott az Esztergom, de hiába voltak veszélyesebbek a hazai támadások a budaörsi kapu alig forgott veszélyben. A játékvezető nem fújt le két szabálytalanságot az esztergomi és a budaörsi kapu előtt sem, majd az esztergomi kaputól 20 méterre szabadrúgást adott a vendégeknek. Ezt a pontrúgást értékesítette Pálinkás, így tudták a budaörsiek nagy nehezen kicsikarni a győzelmet a királyvárosban.

Visszatekintő:

NB III., Duna-csoport

Dorog – Balatonfüred 0-2 (0-0) Dorog, 200 néző, vezette: Rózsa. Dorogi FC: Molnár – Farkas, Faragó (Gyúró), Kriska, Robotka – Kiss, Haász, Bedő, Merényi – Papp A., Nász. Edző: Morecz László.

Gólszerzők: Szőke (11-esből), ill. Karsai T.

Esztergom – Budaörs 1-2 (1-1) Esztergom, 200 néző, vezette:

Esztergomi SC: Czivisz – Szarka, Salik, Krammer, Kneiszel (Mlaka) – Országh, Baják, Cserép, Schauker, Méhes, – Bulfán (Nagy). Megbízott edző: Tóth László

Gólszerző: Wohl, ill. Grátzky, Pálinkás.

Állás

1. Felcsút 81-14 74

2. Budaörs 63-13 72

3. Mór 51-51 48

4. Dömsöd 51-37 47

5. Rojik 54-49 44

6. Ácsi Kinizsi 51-62 44

7. Szomor-Zsámbék 51-34 42

8. Dorog 42-37 41

9 Százhalombatta 49-47 38

10. Oroszlány 37-41 33

11. Ikarus-Maroshegy 45-53 33

12. Gázművek 38-44 31

13. III. Kerület 29-36 30

14. Balatonfüred 33-48 29

15. Esztergom 16-49 17

16. Nagyigmánd 18-94 11

RÖGBI

Jól kezdődött a már bajnok Esztergomi Vitézek fehérvári vendégjátéka, már a mérkőzés elején előnyre tettek szert. A nagyon változatos és izgalmas mérkőzésen felváltva zajlottak az események az esztergomi és a fehérvári célterület környékén. A vitézek előnyét a fehérváriak mindig ki tudták egyenlíteni, sőt a második félidőben a győzelmet is megszerezték. Koller József, a csapat legtöbb pontot elért játékosa szerint a játékvezető volt a legfőbb ludas abban, hogy a fehérváriak győzni tudtak. A Vitézek bajnoki címe nem forgott veszélyben, hiszen ettől a mérkőzéstől függetlenül is - ezúttal immár hatodszor - akaszthatják a nyakukba a bajnoki érmeket az esztergomi fiúk. Sajnos a veretlenségüket elveszítették.

Visszatekintő:

Székesfehérvár – Esztergomi Vitézek 27-24 (24-24), Székesfehérvár, 400 néző, vezette: Stiegerwald.

Esztergomi Vitézek: Heckel, Siroki, Marosi, Deli, Koller, Szőlősi, Pfeiffer, Bíró, Molnár T., Bőhm, Tauber, Ódor, Ardelán. Csere: Juhász, Nagy R. Edző: Szőlősi László

Esztergomi célok: Koller 10, Heckel 5, Tauber 5, Bíró 4.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?