Kik tudnak nyerni a három csallóközi városban?

Dunaszerdahely/Nagymegyer/ Somorja |

<p>Nyílt, többesélyes verseny folyik a Dunaszerdahelyi járás mindhárom városában. Somorján biztosan új polgármestert választanak, Domsitz Károly jelenlegi polgármester ugyanis nem indul.</p>

A legnagyobb figyelem minden bizonnyal a dunaszerdahelyi polgármester-választást övezi, a csata várhatóan a jelenlegi polgármester Hájos Zoltán (MKP) és Juhos Anna (Híd) között dől el. A két esélyes mellett Örzsik Ödön a harmadik jelölt a polgármesteri posztra, aki már a 2006-os választásokon is indult. Akkor 910 szavazattal végzett a harmadik helyen a győztes Pázmány Péter (MKP) és a függetlenként induló, második helyen végző Antal Ágota mögött - mindketten több mint háromezer szavazatot gyűjtöttek. Az alkotmánybíróság a 2006-os választás eredményét megsemmisítette, ezért 2009 áprilisában új választásokat írtak ki, amit Hájos Zoltán nyert, a második újra Antal Ágota lett.

A Híd tiszta várost ígér

A párt képviselői október végén életre hívták a Tiszta Dunaszerdahelyt kezdeményezést, majd a plakátokon meghirdetett „rendcsinálást“ a gyakorlatba ültették át - az első választókörzet képviselőjelöltjei a polgármesterjelölt Juhos Annával a rózsaligeti játszóteret tették rendbe. „Tisztaságot“ ígér a város irányításában is, amit elektronikus pályáztatással és a város által kötött szerződések nyilvánosságra hozatalával akar elérni. Hájos Zoltán 12 pontos programot hirdetett, ennek hangsúlyos elemei az otthonteremtés, családi házak építésére szolgáló telkek kimérése, a kultúra, a vállalkozók támogatása, valamint az idegenforgalom és a városfejlesztés. Szeptemberben sokan nemtetszésüknek adtak hangot, amiért a város 32 ezer eurót költött a Csallóközi Vásár keretén belül rendezett Ákos-koncertre, a művészeti alapiskolát viszont magára hagyta, csak az ügy medializálása után vállalata, hogy kifizeti a fűtési költségeket az év végéig. Többek szerint Hájos kampánya az egyik legköltségesebb, november 10-től 12 napon át kínál programot a kampány során, a városi művelődési központot egész hónapralefoglalta.

Somorján is Híd-MKP összecsapás

Somorján négy polgármesterjelölt indul az idei választásokon: Erika Šoltésová-Maárová (Híd), Bárdos Gábor, a jelenlegi alpolgármester (MKP), Radovan Blažek (Smer), továbbá Pavol Špaček (független). A verseny várhatóan itt is a Híd és az MKP jelöltje közt dől el. A Híd jelöltje célkitűzéseit „a nemzetiségek hagyományosan jó együttélésére“ alapozza, Somorját elsősorban a fiatal, gyermekes családok számára szeretné biztonságos várossá tenni. Választási programjában egyebek közt a kultúra és a sport fejlesztése, a város gazdálkodásának átláthatóbbá tétele, infrastruktúra-, elsősorban úthálózatfejlesztés, a szociálisan veszélyeztetett csoportok támogatása, valamint a környezettudatos gazdálkodás és életvitel meghonosítása szerepel. A képviselőjelöltek közt van Érsek Árpád (Híd), a közlekedési minisztérium államtitkára is.
Bárdos Gábor, a város jelenlegi gazdasági helyzetének megtartását, illetve a Somorja előnyös földrajzi fekvése kínálta lehetőségek kihasználását tűzte zászlajára; ez utóbbi főképp az idegenforgalom fejlesztését célozza, s 2-300 új munkahely megteremtését ígéri. Kiemelt helyen kezelné a városi intézmények, illetve a szociális ellátás fenntarthatóságát, ugyanakkor hangsúlyt fektetne a közlekedési gondok megoldására. Programjában multifunkcionális sportcsarnoképítése is szerepel.

Nagymegyeren többesélyes a verseny

A járás legkisebb városában még sose folytattak ennyire intenzív kampányt a jelöltek.
A jelenlegi polgármester, Ladislav Rudický mellett indul elődje, a büntetett előéletű Samuel Lojkovič is, mindketten függetlenként. Az MKP Néveri Sándor vállalkozót, jelenlegi alpolgármestert indítja, a Híd és az SDKÚ pedig közösen támogatják Mikóczy Dénes független jelöltet, az ötödik jelölt Takács Endre. (lpj, la)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?