Kiderült, mennyit fizet az állam a menekültek elszállásolásáért

im
Pozsony |

Az állam anyagi támogatással motiválja az embereket az Ukrajnából érkező menekültek befogadására. A törvényjavaslatra még a parlamentnek is rá kell bólintania, de Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szerint március elsejéig visszamenőleg is kifizetik a jóváhagyott összeget.

„Segítünk azoknak, akik segítenek” – jelentette ki Matovič az anyagi támogatásra utalva. A pénzügyminiszter a TA3 hírtelevízió vasárnapi műsorában elárulta, egy főre napi 7 eurós összeget állapítottak meg, egy személy befogadása esetén tehát havonta 210 eurós támogatásban részesül az, aki szállást biztosít egy Ukrajnából érkező személynek. Gyerekek esetén havonta 105 euróval járul hozzá az állam a menekültek befogadásának támogatásához. Matovič hangsúlyozta, ez az intézkedés kizárólag a háború elől menekülő személyeket célozza, a visszaélések elkerülésének érdekében pedig csak olyan személyek esetében igényelhető, akik rendelkeznek ideiglenes menedékjoggal. Arra a kérdésre, körülbelül hányan kapták már meg ezt a státuszt, a pénzügyminiszter nem tudott pontos választ adni, de állítása szerint jelenleg körülbelül 2 ezer fölött lehet a jóváhagyott kérelmek száma. A támogatást magánszemélyek, hotelek, panziók és egyéb létesítmények egyaránt igényelhetik. Bizonyos korlátozásokat viszont tiszteletben kell tartani, a miniszter szerint fontos a visszaélések elkerülése, ezért meghatározzák, egy lakásban legfeljebb hány főt szabad elszállásolni.

Ne történjen meg az, hogy egy egyszobás lakásban 30 embert fognak kimutatni

– figyelmeztetett.

A koalíción belül már megegyeztek a javaslatról, Matovič szerint a parlamentben a jövő hét folyamán szavazhatják meg a változást. Kiemelte, az ideiglenes menedékjogot március elsejétől lehet kérvényezni, akik ettől a dátumtól segítenek szállást biztosítani a rászorulóknak, azok visszamenőleg is megkapják az anyagi juttatást. Az elszállásolt személyekről az önkormányzatok vezetnek majd nyilvántartást.  

A pénzügyminiszter szerint az 500 millió eurós pénzcsomag, amelyet az EU az Ukrajnával szomszédos országok részére különített el, „csepp a tengerben”. Míg Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő csütörtökön azt mondta, az unió a menekülthullámmal kapcsolatos kiadások teljes összegét megtéríti Szlovákiának, addig Matovič szerint a szlovák adófizetők pénzét emészti fel a háború. Rámutatott, „Vlagyimir Putyin háborúja” akár 2 milliárd eurós hiányt is okozhat az állami költségvetésben. Úgy véli, egy alkalmazottnak évi 500-1000 euróját „lopta el” Putyin.

Putyin szó szerint ellopta a szlovák nép pénztárcájából azokat a hozzájárulásokat, amelyeket a magasabb energiaárak kompenzálására és a nyugdíjak valorizációjának akartunk adni

– mondta. Matovič fontosnak tartja, hogy ne essünk pánikba és térjünk vissza a normális élethez. „Nem állhat meg az élet” – tette hozzá, majd arra kért mindenkit támogassák a koronavírus által leginkább sújtott ágazatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?