Kiderülhetnek a magánosítások kulisszatitkai

Pozsony. A legnagyobb autógyártókkal kötött privatizációs szerződések közzétételét követően a szakminisztériumok már dolgoznak a többi nagy magánosítási szerződés közzétételének előkészítésén.

Pozsony. A legnagyobb autógyártókkal kötött privatizációs szerződések közzétételét követően a szakminisztériumok már dolgoznak a többi nagy magánosítási szerződés közzétételének előkészítésén. „Már megszólítottuk az állami bankokat privatizáló befektetőket, hogy szerintük mi számít üzleti titoknak a velük kötött szerződésekben” – nyilatkozta Peter Papanek, a pénzügyminiszter tanácsadója. A legnagyobb hazai pénzintézetet, a Szlovák Takarékpénztárat az osztrák Erste Bank, az Általános Hitelbankot (VÚB) az olasz Intesa Group, az IRB-t a magyar OTP Bank, a Szlovák Biztosítót pedig a német Allianz szerezte meg. Nem kívánja eltitkolni az általa kötött szerződéseket a közlekedési tárca sem. Az ő hatáskörébe a Szlovák Távközlési Vállalat, ma Slovak Telecom privatizációja tartozott. Ezt a Deutsche Telecom vette meg. A tárca szerint a szerződés minden olyan részét szeretnék közzétenni, amely nem vonna maga után pénzügyi szankciót. A gazdasági tárcának az autóipari privatizációs szerződéseken kívül közzé kellene tennie az energiaipari magánosításokat is. Ezek közül a legnagyobb privatizációs ügyletnek a Szlovák Gázművek (SPP) 49%-os részvénycsomagjának az eladása számít, aminek a győztese a Gas de France és a Ruhrgas alkotta konzorcium lett. A Transpetrol kisebbségi részvénycsomagját az orosz Jukosz, a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltatóét a német E.ON, a Közép-szlovákiai Áramszolgáltatóét a francia Electricité de France, a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltatóét pedig a német RWE Plus szerezte meg. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?