Ki szavatolja a hintázó épségét?

Pozsony. Gyakorlatilag bárki működtethet vásári körhintákat, aki kiváltja a szükséges iparengedélyt és kikéri a városháza beleegyezését. Ezután minden további nélkül felállíthatja a hintát a vásárban, annak az esélye, hogy az üzemeltetés előtt szakértő ellenőrizné a műszaki állapotot, egyenlő a nullával.

A leszakadt kabin. A sérültek szerencséjére a hinta még nem érte el végsebességét a baleset bekövetkezésekor.A rendőrség felvételeAzt a centrifugát sem ellenőrizte senki, amelynek egyik kabinja leszakadt a hétvégi lévai vásáron, nekicsapódott az irányítókabinnak, majd a földre zuhant. A benne ülő 25 éves férfi és 23 éves nő szerencséje az volt, hogy a hinta még nem érte el végsebességét, a baleset a gyorsulás során történt.

Az említett centrifuga állítólag vadonatúj volt, az üzemeltető szerint a gyártó felelős a műszaki hibáért. Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a kabint rendőrségi szakértők vizsgálják, a rendőrség általános veszélyeztetés gyanújával indított eljárást az üzemeltető ellen.

Ellenőrzés tízévente

Az őszi búcsúk és vásárok alatt számtalan körhintás járja az országot. Ideiglenes üzemeltetésüket az illetékes városi hivatal engedélyezi, ám ez csak a vállalkozói engedély ellenőrzéséből áll. A körhinta műszaki állapotáért és az emberek biztonságáért kizárólag az üzemeltető felel. A Szlovák Műszaki Felügyelet csupán tízévente köteles megvizsgálni a szerkezetek műszaki állapotát. „Az, hogy időközben hányszor viszik műszaki ellenőrzésre, kizárólag az üzemeltető felelőssége. Minden egyes körhinta gyártója pontosan meghatározza, milyen gyakran kell véghezvinni a vizsgálatokat. Ahány körhinta, annyi szabály” – magyarázta érdeklődésünkre Ján Lohiňa, a felügyelet munkatársa. Az viszont egyetlen hatóságot sem érdekel, hogy a műszaki ellenőrzésre sor került-e.

140 éves körhinta a Práterben

A Szlovákiában üzemeltetett gépek többségét külföldön (Csehország, Németország, Hollandia, Franciaország) vásárolták. Ha a körhinta meghibásodik, a gyártó céghez kellene javításra vinni, ez viszont drága – olcsóbb megoldás, ha önerőből vagy hazai szakértőkkel bütykölik meg a gépet. Egészen más a helyzet például Ausztriában, ahol a körhintákat minden egyes összeszerelés után szakértőkkel kell ellenőriztetni. A híres bécsi Práter vidámparkban naponta járnak ellenőrök. Ennek köszönhetően olyan jó állapotban vannak, hogy az egyik körhinta már 1862 óta üzemel – ez Szlovákiában elképzelhetetlen lenne.

Természetesen nálunk is mindenkinek jogában áll kérnie az üzemeltetőtől a körhintán végzett utolsó ellenőrzésről szóló igazolást, vagy az üzemeltetés engedélyét. „A legjobb az lenne, ha látható helyen feltüntetnék. A nyilvános WC-kben sem akasztják ki a falra, mikor fertőtlenítették utoljára a piszoárokat. Minden azon múlik, az üzemeltető mennyire tartja szem előtt az emberek biztonságát” – tette hozzá Lohiňa. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?