Ki fejleszti a régiókat?

Rimaszombat/Galánta /Szepsi. A legtöbb kerületben komoly problémát jelent a régiófejlesztési hatáskörök átruházása nyomán kialakult helyzet. Járási szinten ugyanis már nem, megyei szinten pedig még nem működnek a régiófejlesztési és lakáspolitikai osztályok

A Beszetercebányai kerületben gondot okoz a régiófejlesztés területén kialakult “hatalmi űr”- nyilatkozta Solymos József, a Nagyrőcei Járási Hivatal elöljáró-helyettese. Január elseje óta ugyanis a járási hivatal régiófejlesztési szakosztályának minden mukatársa felmondást kapott. “A leépítés ellenére a járási hivatalban kell igényelni az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium által a nagyarányú munkanélküliséggel sújtott járások kis- és középvállalkozói részére kiírt vállalkozásfejlesztési támogatással kapcsolatos pályázat űrlapjait, a hivatal dolgozóinak kell ismertetni az érdeklődőkkel a pályázás feltételeit, s a pályázatokat a járási hivatal által kijelölt bizottságnak kell majd véleményeznie. Ezek a feladatok eddig a megszüntetett szakosztály dolgozóira tartoztak. A hivatal vezetése igyekszik mindent megtenni, hogy hiányuk mégse okozzon fennakadást – tájékoztatott Solymos József, a járási hivatal elöljáró-helyettese.

“Nem a járási hivatal regionális szakosztályával kellett volna kezdeni a kompetenciák átültetését.” – véli František Szűcs, a Rimaszombati Járási Hivatal elöljáró-helyettese, aki kifejtette: mivel a járásokban már nem, megyei szinten pedig még nem működik a régiófejlesztési szakosztály, jelenleg nincs senki, aki ilyen téren tájékoztatást nyújtana, begyűjtené az információkat és papírra vetné az elképzeléseket. Bizonyos kompetenciák, mint a lakásügy, a kultúra maradtak, ezért a hivatalban a változás két munkahely megszűnését jelenti. Az Új Szó kérdésére Szűcs elmondta, az érintett munkatársak további sorsáról január végéig dönt a hivatal.

A Galántai Járási Hivatalban Pomothy László elöljáró arról tájékoztatott, hogy a régiófejlesztési főosztály hatáskörei január elsejével hivatalosan megszűntek. Az osztályból egyedül a lakásügyek maradnak meg a járási hivatalban. A többi idetartozó ügyet pl. az idegenforgalmi, a régiófejlesztési valamint az energetikai kérdéseket a megyei önkormányzat veszi át, de hogy pontosan milyen formában, azt egyelőre az elöljáró sem tudta megmondani. Az osztály átadásáról szóló ún. delimitációs jegyzőkönyvet január 30-áig kell elkészíteniük.

A Kassai kerületben nem okoz gondot a régiófejlesztés hatáskörének átruházása az államigazgatási intézményekről a megyei önkormányzatokra. Zachariáš István, Szepsi polgármester és megyei önkormányzati képviselő szerint a szervezés alatt álló megyei hivatal is a kerületi hivatal által korábban kidolgozott régiófejlesztési koncepció megvalósításán fog munkálkodni. “Hogy a megyei hivatal mikor kezdi el működését, s milyen feltételek között, az a megyei szintű politikai tárgyalások eredményétől függ” – nyilatkozta Zachariáš István. (fo, trik, gl)

Az építésügyi tárca gyors megoldást vár

Pozsony. Harna István építésügyi és régiófejlesztési miniszter még decemberben levélben figyelmeztette a kerületi elöljárókat, hogy a lakásépítéssel kapcsolatos támogatások ügyvitele továbbra is járási hivatalok hatáskörében marad, egyben utasította őket, hogy mind a kerületi, mind a járási hivatalokban biztosítsák ezen ügyek folyamatos kezelését. Ennek ellenére az adott főosztályokat január 1-jén felszámolták. Miután a tárca erről értesült, felszólította a kerületi és járási hivatalok működéséért felelős belügyminisztériumot a helyzet azonnali megoldására, amire várhatóan hamarosan sor kerül. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?