Kezdődő munkaerőhiány

Pozsony |

<p>Augusztusban újra csökkent a munkanélküliség, amely már közelít a 11%-os határhoz. A jegybank elemzése szerint azonban lassuló tendencia figyelhető meg, és néhány régióban már munkaerőhiány is megfigyelhető.</p>

Az elmúlt hónapok trendjének megfelelően augusztusban is csökkent a munkanélküliség, az azonnal munkába állni képes állástalanok aránya a júliusi 11,46 százalékról 11,32 százalékra mérséklődött. Ján Richter munkaügyi miniszter szerint a Fico-kormány 40 hónapjából 27-ben csökkent a munkanélküliség, 12-ben nőtt, egyben pedig stagnált. „A munkanélküliség állandó csökkenésének és az új munkahelyek növekedésének trendje már kezd mindennapi lenni” – jelentette ki Richter. Az évközi csökkenés 1,25 százalékpontos, ha az összes munkanélkülit vesszük, akkor 2014 augusztusában mintegy 380 ezer ember szerepelt a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, idén augusztusban „csak” 347 ezer ember, vagyis mintegy 33 ezer fővel csökkent a számuk. Fogy a munkaerőA szlovák jegybank elemzése szerint a munkanélküliség csökkenése a gazdaság erősödésének következménye. „A szabad állások száma már megközelíti a válság előtti szintet” – tájékoztatott a jegybank statisztikai elemző osztálya (UMS). A munkanélküliség csökkenése azonban a második negyed évhez képest lassult, ami részben annak is köszönhető, hogy munkaerőhiány kezd mutatkozni egyes szakmák és régiók esetében. „A szabad munkahelyek elsősorban a gazdaságilag fejlettebb régiókban keletkeznek” – mutatnak rá jegybank elemzői. Szerintük ez a tényező a közeljövőben lassíthatja a munkanélküliség csökkenését. Augusztusban egyébként szinte minden régióban csökkent az állástalanok aránya – a legmagasabb a Rimaszombati járásban volt (27,85%), de ott is csökkent 0,39 százalékponttal. Adminisztratív okokRichter kiemelte azt is, hogy adminisztratív okokból kevesebb embert húznak ki a nyilvántartásból, mint a Radičová-kormány idején. Tájékoztatása szerint 2010-ben a munkaügyi hivatal 46,1 ezer embert húzott ki együttműködés hiánya vagy más adminisztratív okok miatt a listáról, míg 2013-ban csak 38 ezer embert. A bejelentés szépséghibája, hogy 2010-ben még növekedett a munkanélküliség, évközi szinten 8100 emberrel többet tartottak nyilván. Ezt erősíti a Szlovák Nemzeti Bank statisztikai osztályának elemzése is. A tegnap közölt elemzés szerint az adminisztratív okokból a nyilvántartásból kihúzott munkanélküliek száma 2010 januárja óta mintegy 9 ezer fő havonta. A tegnap nyilvánosságra hozott adatok szerint augusztusban a nyilvántartásból távozó mintegy 20 ezer ember közül csak 13 700 talált munkát, 2462-t adminisztratív okokból húztak ki, 3900-at pedig más okokból, amit nem tüntet fel a munkaügyi hivatal. 2010 augusztusában a 26 ezer távozó közül 16 ezren találtak munkát, vagyis közel 10 ezer ember távozott más okok miatt (nincs adat arról, hogy miért). A munkát találók aránya 2010-ben 61,5 százalék volt, idén 68,5, de 5 éve még felfutó ágban volt a munkanélküliség.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?