Keveset kínált az Irodalmi Alap

Pozsony |

<p>Első körben nem sikerült bérlőt találni a gidrafai (Budmerice) kastélynak - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Daniel Krajcer kulturális miniszter.</p>

Az egyik pályázó, a pozsonyi ReSpectM15 cég későn adta le, majd visszavonta pályázatát. Az eddigi bérlő, az Irodalmi Alap 7,48 eurós négyzetméterenkénti bérleti díjat kínált. Ez azonban a piaci ár felénél is kevesebb. Azt az értékbecslő 18,23 euróban állapította meg. A törvény szerint a piaci árnál alacsonyabb árat nem fogadhatták el. A minisztérium ezért egy második pályázati fordulót is kiír.

Az Irodalmi Alap csak júliusban és augusztusban tudta megtölteni teljesen a kastélyt. “Kérdezem én: nyaralóként vagy alkotóházként szolgál-e ez a kastély?” - vetette fel a miniszter. A miniszter azt sem érti, az alap miért utasította el a Szlovákiai Periodikus Kiadványok Kiadói Szövetségének ajánlatát, hogy hozzanak létre közös ernyőszervezetet a kastély működtetésére.

Krajcer azt szeretné, ha az írók mellett egyéb művészeti ágak képviselői is igénybe vehetnék a kastély szolgáltatásait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?