Kevesebb esküvő, idősebb jegyespárok

Pozsony |

<p>Folyamatosan csökken a házasságkötések száma, derül ki az Infostat népességkutató intézet jelentéséből.&nbsp;</p>

„2007-ben és elsősorban 2008-ban emelkedett a házasságkötések száma, meghaladta a 28 ezret, ami a legmagasabb 1993 óta. A következő három évben viszont 26 ezer alá esett vissza, 2011-ben csak 25 621 pár kötött házasságot” – írja a jelentésben Branislav Šprocha, az intézet munkatársa.

Folyamatosan kitolódik az életkor is, amikor sor kerül az első házasságkötésre. A férfiak 80 százaléka már 23–38 éves korában köt házasságot, a nők 85 százaléka 19–35 éves korában mondja ki először az igent. 2011-ben a legtöbb férfi 30 éves korában kötött házasságot, míg 1992-ben a házasságkötő férfiak átlagosan 24 évesnél fiatalabbak voltak. A nőknél is jelentős emelkedés mutatkozik, az első házasságot kötő nők 1992-ben még 22 évesnél fiatalabbak voltak, míg 2011-ben a menyasszonyok átlagéletkora már 27 évhez közelített. „1989-ben még 83 százalékos valószínűséggel elmondhattuk, hogy a nők 27 éves koruk előtt házasságot kötnek, 2011-re ez az arány már 33 százalék alá csökkent” – jelentette ki Šprocha.Ezzel ellentétes tendenciát mutat az idősebb korban házasodók aránya. „Míg 1989-ben 27 évesen vagy ennél idősebb korban csak a hajadon nők 8 százaléka kötött házasságot, 2000-ben ez az arány már 19 százalék fölé nőtt, 2011-ben pedig meghaladta a 33 százalékot” – áll a jelentésben. A múlt század utolsó évtizedében a házasságkötések halasztgatását figyelhettük meg, elsősorban a 25 évnél fiatalabb férfiak és a 23 évnél fiatalabb nők esetében. Šprocha szerint azonban nem látszik, hogy a korábban elhalasztott házasságkötésekre idősebb korban sor kerülne, vagy legalábbis ez nem mutatkozik meg a házasságkötések növekvő számában. Európai összehasonlításban azonban a középmezőnybe tartozik Szlovákia mind a megkötött házasságok, mind az első házasságkötéskor elért életkor tekintetében. Legidősebb korban a svéd férfiak házasodnak – 34 éves korukban –, míg átlagosan a legfiatalabbak a lengyel férfiak, akik 28 éves korukban vezetik oltár elé párjukat. A nőknél életkor tekintetében Ausztria vezet, több mint 32 évvel, míg a legfiatalabb menyasszonyokat Romániában találjuk, ahol átlagosan 25,5 évesen házasodnak a nők.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?