Pozsony. Jelentősen csökkent a táppénzen lévők száma a szociális törvények módosítása nyomán – állítja František Halmeš, a Szociális Biztosító igazgatója.
Kevesebb a táppénzes, késik a nyugdíjelbírálás
Januártól a betegség első 10 napjában a munkaadó fizeti a betegpénzt, melynek összege az első három napban csak a bruttó bér 25 százaléka. A negyedik naptól 55 százalék jár, a tizenegyedik naptól pedig a Szociális Biztosítóra száll át a fizetési kötelezettség. „A betegek számának csökkenése lehetővé teszi, hogy csökkenjen a betegbiztosítási járulék is – mivel a betegbiztosítási alap várhatóan többlettel zárja az évet –, ezt azonban a szociális minisztériumnak kell kezdeményeznie” – véli az igazgató. Az előzetes számítások alapján a járulék mértéke a jelenlegi 2,8 százalékról 2-re csökkenhet.
Halmeš elismerte, hogy a Szociális Biztosító késik a nyugdíjkérelmek elbírálásával. „Ez év első hónapjaiban megközelítőleg háromszor többen kérték nyugdíjaztatásukat, mint a korábbi esztendőkben, s jelentős a korkedvezményes járadékot igénylők száma is” – indokolta a lemaradást az igazgató. Az első négy hónapban több mint harmincezer kérvény érkezett, mintegy 5800 esetben lépte túl a biztosító a törvényben megszabott 60 napos elbírálási határidőt. Ezek a kérvényezők értesítést kaptak a késésről. A biztosító helyzetét nehezíti, hogy a parlament csak az utolsó pillanatban fogadta el a szociális biztosításról szóló törvényt, így az intézménynek alig volt ideje a felkészülésre. „Májusban várhatóan tetőzik a kérvényezők száma, e hónap végéig, legkésőbb júniusban elbíráljuk a határidőn túli kérelmeket, és helyreáll a működési rend” – állítja Halmeš. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.