Kevés adósságot hajtott be a Szociális Biztosító

Pozsony |

<p>Mióta a Szociális Biztosító elkezdte közzétenni az akár minimális adóssággal rendelkezők névsorát, azóta valamivel javult a kinnlevőségek behajtásának üteme és mennyisége, de a helyzet még mindig nem jó.</p>

Ľuboš Lopatka, az intézmény vezérigazgatója szerint február 9-től 21-ig valamivel több mint tízezren fizették meg tartozásaikat 5,5 millió euró értékben az összesen 26,5 milliós tartozásból. Az igazgató elmondta, januárhoz képest 24%-kal magasabb összeget sikerült behajtaniuk, éves összehasonlításban pedig 19%-kal. Tavaly a biztosító 56 ezer esetben kezdeményezte a végrehajtás megkezdését az adósokkal szemben, 55 millió euró értékben. Azonban ezek sem voltak túl sikeresek, 100 euróból csak 34-et sikerült behajtani. Lopatka szerint ha minden 100 eurón 66-ot veszít a biztosító, az nagyon rossz eredmény.
A Szociális Biztosító február elejétől a nagyon kis összeggel tartozó ügyfél nevét is közzéteszi, és nemcsak negyedévente, hanem havonta. A hivatal addig csak azokat tette fel az adóslistára, akik legalább 4979 euróval tartoztak, most már azonban azokat is, akik mindössze 3,32 euróval adósak a hivatalnak. Eddig negyedévente frissítette a névsort a hivatal, ezentúl ezt minden hónapban megteszi. Azok, akik kiegyenlítik adósságaikat, igazolást kapnak erről, de ezt kérni kell. A listáról viszont nem azonnal, csak a következő havi aktualizáláskor kerül le. A névsor megtekinthető a Szociális Biztosító honlapján, www.socpoist.sk. Közben a munka-, szociális- és családügyi minisztérium bejelentette, idén nem hirdet „általános pardont”. Eddig ezt alkalmazták, a lényege, hogy ha az adósok bizonyos időpontig megfizették az elmaradt tartozásaikat, akkor a büntetőkamatokat elengedte a biztosító. Ezzel az intézmény információi szerint viszonylag jelentős összegeket sikerült behajtaniuk, ennek ellenére az idén a minisztérium már nem tervez hasonló engedményeket az adósokkal szemben. (sán, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?