Kevés a kilépő a II. pillérből

Pozsony |

<p>A rosszabb feltételek ellenére sem távoznak tömegesen az ügyfelek a nyugdíjpénztárakból. Kilépni január 31-ig lehet, eddig mintegy 16 ezren távoztak, miközben a kormány 60 ezer kilépővel számol &ndash; a magánnyugdíjszámlájukon eddig megtakarított pénz az államkasszát hizlalná.</p>

A Fico-kormány hiába tette újra lehetővé, hogy az ügyfelek ismételten kiléphessenek a magánnyugdíjpénztárakból, erre egyre kisebb a hajlandóság. A szlovák kormány a takarékossági intézkedések jegyében szeptembertől a bruttó bér 9%-áról 4%-ra csökkentette a nyugdíjpénztárakba történő nyugdíjjárulék befizetésének arányát, emellett újra lehetővé tette, hogy a mintegy 1,45 millió nyugdíjpénztári tag 2012 szeptembere és 2013. január vége között kilépjen a magán-nyugdíjbiztosítási rendszeréből. Azonban a reméltnél kevesebb a távozó, hiába rontotta a kabinet a takarékoskodás feltételeit. Szeptember eleje és 2012. december 28. között csupán 16 200 kliens lépett ki, ellenben közel 8 ezren most léptek be.

A Fico-kormány azzal számolt, hogy a romló feltételek hatására legalább 60 ezren távoznak (és csupán 10 ezren lépnek be), és térnek vissza a Szociális Biztosítóba, magukkal hozva az eddig megtakarított összeget. Ha teljesülne a kabinet elvárása, akkor a Szociális Biztosító idén 229 millió euróval gazdagodna, de ez most már erősen kétséges. Az eddigi kilépések 51,9 millió eurót jelentenek az állami nyugdíjfolyósító rendszernek – közölte Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivője, aki beismerte, nem teljesül a kormány elképzelése. Radko Kuruc, a pénzügyminisztérium szóvivője szerint egyelőre nem okoz gondot, hogy kevesebb pénz kerül az állami nyugdíjbiztosítóhoz. „A kilépő nyugdíjpénztári tagok után befolyó összegből most egyetlen folyó kiadást sem fedezünk, vagyis érdemben ez nem érinti a költségvetést” – mondta Kuruc. Jelenleg a 2004 óta működő szlovákiai magánnyugdíjpénztárak 5,48 milliárd euró megtakarítást kezelnek. Az ügyfelek hűsége érthető, hiszen az állam a demográfiai helyzet romlása miatt egyre kevésbé lesz képes garantálni a nyugdíjak emelését. Még az első Fico-kormány idején masszív propaganda kíséretében kétszer is lehetővé tették a kilépést: 2008 első felében 106 ezren távoztak és 23 ezren léptek be, 2009 első felében pedig 66 ezren léptek ki és 14,5 ezren léptek be, tehát akik igazán akartak, azok már távoztak. (sán, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?