Kevés a fiatal, dolgozhat a nyugdíjas

nyugdíjas
Pozsony |

A folyamatosan növekvő munkaerőhiány miatt az állam fokozatosan olyan engedményeket tett az elmúlt időszakban a nyugdíjasok munkavállalásának engedélyezése terén, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek lettek volna.

 

Júliustól már a korengedménnyel nyugdíjba vonulók is dolgozhatnak megbízási szerződésre, ha a havi bevételük nem lépi túl a 200 eurót, ezentúl megkapják a nyugdíjat is. „Ha a megbízási szerződés alapján kapott éves fizetés túllépi a 2400 eurót, akkor leállítják a nyugdíj folyósítását. A következő évben ismét utalják majd a nyugdíjat, és elszámolnak a visszatartott tételekkel” – tájékoztatott a Szociális Biztosító.

Júliusig a korengedményes nyugdíjasok a nyugdíj mellett egyáltalán nem dolgozhattak, még megbízási szerződéssel sem. Csak úgy tehettek szert némi plusz bevételre, hogy saját vállalkozást indítottak. Minden más esetben leállították a járandóságuk folyósítását. A szociális biztosításról szóló törvény ugyanis egyáltalán nem tette lehetővé, hogy valaki egyszerre legyen korengedményes nyugdíjas és legyen nyugdíjbiztosítása is. Júliustól enyhült a szabályozás: legfeljebb havi 200 eurós jutalomról szóló megbízási szerződéssel lehet dolgozni, s ebből a bevételből nem kell semmilyen járulékot fizetni a Szociális Biztosítónak.

200 eurós plafon

Ez nemcsak a korengedményesekre, hanem az összes nyugdíjasra vonatkozik. „A diákokhoz hasonlóan az öregségi, a korengedményes, a rokkantsági és a szolgálati járandóságban részesülők sem fizetnek július 1-jétől társadalombiztosítási járulékot, ha a havi bevételük nem lépi túl a 200 eurót, és a munka elvégzéséről vagy a munkatevékenységről szóló megbízási szerződésre dolgoznak” – tájékoztatott a Szociális Biztosító. A két szerződéstípus abban különbözik, hogy az előbbi alapján legfeljebb 350 órát lehet dolgozni évente, az utóbbi alapján pedig maximum 10 órát hetente. Ha a havi jövedelem túllépi a 200 eurót, már fizetni kell a járulékot, de csak a 200 euró feletti tételből. Például aki 300 eurót keres, a 200 eurót tisztán megkapja, s a maradék 100 euróból kell járulékot fizetni. Noha így havonta több kerül a nyugdíjas zsebébe, de a járulékmentes keresetet nem fogják figyelembe venni a nyugdíj átszámolásakor. A dolgozó nyugdíjasok járandóságát a nyugdíjaztatásuk után szerzett társadalombiztosítási időszakok alapján a biztosító automatikusan, legkésőbb március végéig átszámolja, s az esetleges nyugdíjemelésről mindenkit írásban tájékoztat.

 

Kapcsolódó cikkünk

Párhuzamos szerződés

Ha a nyugdíjasnak párhuzamosan több megbízási szerződése is van, a diákokhoz hasonlóan a járulékfizetési kedvezményt csak egy munkaadónál érvényesítheti: nyilatkozatot tesz, hogy az adott munkáltatóval kötött szerződésre kéri a felmentést a járulékfizetés alól. A járulékfizetési kivételt érdemes a legmagasabb bevételből érvényesíteni. Az ehhez szükséges nyomtatványt a Szociális Biztosítóban lehet beszerezni.

Viszont a korengedménnyel nyugdíjba vonulónak nem éri meg több megbízási szerződésre dolgozni. A járulékfizetési kedvezményt az egyik alapján kérheti, a többi alapján viszont lesz társadalombiztosítása, ami továbbra is összeegyeztethetetlen a korengedményes nyugdíjjal, vagyis leállítják a nyugdíja folyósítását. A járulékfizetési kedvezménnyel csak az élhet, akinek a biztosító már jóváhagyta a nyugdíjat, nem elég, hogy benyújtotta az igényét.

244 ezren dolgoznak

A dolgozó nyugdíjasok száma folyamatosan nő, az utóbbi két évben 211 ezerről 244 ezerre emelkedett. A májusi adatok szerint 145 520 öregségi, 98 892 pedig rokkantsági nyugdíjas. A legtöbben (142 166) alkalmazottként dolgoztak, 19 237 nyugdíjas vállalkozott, 67 353-nak pedig megbízási szerződése volt. Tavaly a Szociális Biztosító 164 korengedményes nyugdíjas járandóságának folyósítását szüneteltette, mert munkát vállaltak. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?