Két év múlva újfajta érettségi vizsga

Pozsony. A középiskolák jelenleg második osztályos tanulói a 2004/ 2005-ös tanévben már új típusú érettségi vizsgát tesznek, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Martin Fronc oktatási miniszter.

Pozsony. A középiskolák jelenleg második osztályos tanulói a 2004/ 2005-ös tanévben már új típusú érettségi vizsgát tesznek, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Martin Fronc oktatási miniszter. A gimnazistáknak öt tárgyból kell majd érettségizniük, kötelezően csak szlovák nyelv és irodalomból, idegen nyelvből és egy természettudományi tárgyból, illetve az iskola tanítási nyelvéből. A szakközépiskolák diákjai két kötelező és két kötelezően választható tárgyból tesznek majd érettségi vizsgát. Az érettségik új rendszerében a vizsgának lesz egy úgynevezett külső és egy belső része. A külső rész feladatait a tervek szerint egy központi érettségiztető bizottság állítja össze. A diákok külső vizsgarészben nyújtott teljesítményét az Állami Pedagógiai Intézet munkatársai értékelik majd. Az első évben csupán matematikából, angol, valamint német nyelvből és irodalomból, a rákövetkező évben pedig már szlovák, illetve magyar nyelvből és irodalomból is lesz külső érettségi vizsga. Az érettségi vizsgák belső része lényegében a hagyományos érettségi vizsgával lesz azonos. A különbség csak anynyi, hogy az iskolák a vizsga írásbeli és szóbeli részének feladatait külső szakembergárda által kidolgozott módszertani útmutatók alapján állítják össze. Az oktatási tárca vezetője szerint az új típusú érettségi vizsgák lehetővé teszik a tanulók tudásszintjének objektívebb értékelését, valamint az egyetemi felvételik alapját is képezhetnék. Fronc lehetőségét látja annak is, hogy az így szerzett érettségi bizonyítványt az Európai Unió tagországaiban is elismerjék. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?