Közélet

Készül a végrehajtási amnesztia

Pozsony | Egyre komolyabban fontolgatja a végrehajtási amnesztia bevezetését a kormánykoalíció, a koalíciós tanács tegnap tárgyalt a részletekről. Az úgynevezett „régi” végrehajtási eljárásokban a késedelmi kamatok elengedését tervezik.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. január 16. 12:09

A részleteket Žitňanská dolgozza ki - Képarchívum

A szlovákiai bíróságok több mint 3,7 millió végrehajtási ügyet regisztrálnak, amely 970 ezer embert érint. Ez jelentősen leterheli a bíróságok ügyvitelét is, de emellett az ügyfelek számára is komoly anyagi veszélyforrást jelent. Az esetek mintegy fele már sok éve húzódó behajthatatlan követelésnek látszik, sok olyan ügyfél is van, akik ellen több tucat végrehajtás is folyamatban van. A tartozások többsége a Szociális Biztosítóval és az egészségbiztosítókkal szemben áll fenn. A végrehajtások nehezítik az ügyfelek munkába állását is, mivel a végrehajtó a szociális segélyből nem, a fizetésből viszont letilthatná a behajtandó összeget.

Szociális Biztosító

A hétvégén Andrej Danko, az SNS elnöke jelentette be, hogy az úgynevezett végrehajtási amnesztiával a koalíciós pártok vezetői is foglalkozni fognak. A részleteket Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszternek kellett kidolgoznia. Az amnesztia már tavaly tavasszal is téma volt a koalíciós tanács ülésén, akkor azonban nem született róla döntés. Danko elsősorban a Szociális Biztosítóval szemben fennálló tartozások kamatait engedné el, ezt viszont éppen az teszi lehetetlenné, hogy a legtöbb esetben már végrehajtási eljárás folyik.

Állami cégek

Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter tavaly annyit mondott, hogy az amnesztia valószínűleg csak az állammal, annak intézményeivel szembeni adósságokat fogja érinteni. „Az állam csak az állami követeléseket mérlegelheti, a magáncégek helyett nem dönthet” – jelentette ki a hétvégén a miniszter. Ez alapján várhatóan vonatkozhat a végrehajtási amnesztia a Szociális Biztosítóval és az adóhivatallal szembeni tartozásokra, esetleg az állami Általános Egészségbiztosítóval (VšZP) vagy olyan közüzemekkel szembeni adósságokra is, mint például a gázművek vagy a villamosművek, amelyekben az államnak is részesedése van.

2018. január 2. 16:02

Vészesen eladósodtak a szlovákiai családok

Ki fizeti a végrehajtót?

Kérdés, hogy az állam hogyan kártalanítaná a végrehajtókat, akik az amnesztiával komoly bevételtől esnének el. A végrehajtók kamarája egyelőre nem ismeri a részleteket, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy kártalanítás nélkül szüntesse meg az állam a végrehajtásokat. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) éppen attól tart, hogy a végrehajtási amnesztia perek sorát indíthatná el az állam ellen. Az állam akár 30–50 millió eurót is fizethet majd a végrehajtóknak, véli Alojz Hlina pártelnök. A koalíciós tanács ülése lapzártánk után ért véget. (lpj, SITA)

Önnek ajánljuk
Legfrissebb galériák
Olvasta már?