Készül a régió fejlesztési terve

Az Ister-Granum Eurorégió február eleji közgyűlése elfogadta többek között azt az előterjesztést is, amelyben a következő, április 7-ei ülés tervezett napirendjéről határoztak. A jelenlévők Meggyes Tamás, Esztergom polgármesterének javaslatára egy úgynevezett programrégió megalakítását szorgalmazták.

Az Ister-Granum Eurorégió február eleji közgyűlése elfogadta többek között azt az előterjesztést is, amelyben a következő, április 7-ei ülés tervezett napirendjéről határoztak. A jelenlévők Meggyes Tamás, Esztergom polgármesterének javaslatára egy úgynevezett programrégió megalakítását szorgalmazták. A programrégió alapja a következő időszakban elkészülő programozási dokumentum, amelynek létrehozásában Kulcsár László professzor, a Gödöllői Szent István Egyetem Vidékfejlesztési Tanszékének vezetője is közreműködik. Olyan fontos dokumentumról van szó, amely a régió több évre előremutató stratégiai terve, így nemcsak a pályázati forrásokhoz, és az Európai Uniós alapokhoz való hozzájutást teszi könnyebbé, hanem az Ister-Granum Eurorégió fejlesztési, gazdasági programja is lesz egyben. A tervezet tartalmazza majd a határ menti térség, mint egységes földrajzi, társadalmi és gazdasági övezet fejlesztési stratégiáját, az azt meghatározó célokat, prioritásokat, illetve meghatározza a tervek közös végrehajtásának alapelveit.

A programozási dokumentum több fejlesztési területre kiterjedően tartalmazza a terveket, foglalkozik az itt élők életminőségének javításával, a kommunikáció fejlesztésével, a környezetminőségi, természetvédelmi együttműködéssel, az infrastruktúra, a közművek állapotának javításával, a gazdasági fejlődés előmozdításával, a közös fejlesztési elképzelések megvalósításával.

Az elkészítendő terv elemei egymásra épülnek, meghatározó alapjuk egyrészt az Ister-Granum Eurorégiós együttműködésben résztvevő települések tervei, másrészt azok összehangolása a hoszszú- és középtávú állami, államközi fejlesztési elképzelésekkel, együttműködési megállapodásokkal, azok szellemével. (S. Gy.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?