Pozsony. Zuzana Martináková, a Szabad Fórum (SF) első embere nem szólítja fel távozásra helyettesét, ugyanakkor nem bánná, ha ezen Ivan Šimko önmagától elgondolkodna.
Kész radikális lépésre is
A Szabad Fórum a kormányfő módszerei elleni tiltakozásból vált ki az SDKÚ-ból: Mikuláš Dzurinda irányítása alatt nem érezték szabadnak magukat, például nem szavazhattak lelkiismeretükkel összhangban. Egyes elemzők ezért furcsállják, hogy Šimkót azért dorgálják, mert úgy voksolt, ahogyan akart. Ugyanakkor Öllős László politológus szerint egy párt attól párt, ha egységes politikai arculata van, és képes az egységes döntéshozatalra. „Abban a pillanatban, amikor kulcshelyzetekben, például parlamenti szavazáskor többféleképpen kezdenek el voksolni, kérdésessé válik a párt egysége. Ezen minden felelős politikus elgondolkodhatna, úgyhogy egyáltalán nem csodálkozom Zuzana Martináková reakcióján” – nyilatkozta lapunknak Öllős László. Ráadásul nem egyszer fordult elő, hogy Šimko saját véleményt fogalmazott meg.
„A pénzügyminiszterrel szembeni bizalmi szavazás előtt Šimko azt mondta: számos ok van a leváltására, végül mégsem támogatta Ivan Mikloš menesztését. Kijelentette, olyan kormánynak nem lenne tagja, melynek élén Dzurinda áll, később ezt visszavonta. Az egészségügyi reformot pedig első olvasatban nem támogatta, ugyanolyan kifogásai voltak, mint az SF többi tagjának, aztán mégis megszavazta. Az emberek nem értenek minket, hiszen a két pártalapító más-más irányvonalat képvisel, így nem vagyunk olvasható erő” – véli az SF elnöke. Öllős szerint ebben Martinákovának igaza van, ezért párton belül mihamarabb oldani kell az ellentmondásokat. A pártelnök bízik benne, a néhány héten belül esedékes kongresszuson erre sor kerül. Šimko leváltását nem fogja javasolni, ugyanis ezt csak az a szerv teheti meg, amelyik megválasztotta. Ha nem sikerül orvosolni a problémát, valószínűleg Martináková fog lemondani, legalábbis azt mondta, kész rendkívül radikális lépést is megtenni. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.