Keresztút

SCHREIBER LÁSZLÓ

– Ne nézd a seggét – mondta magának Búvady, és le is hunyta a szemét. A körmenet megállt. A szlovák pap elmondta az első stációhoz tartozó szöveget és imát szlovákul. Utána elmondta a magyar pap magyarul. A hívek meg mondták velük mind a kettőt. Csak Búvady nem. Ő csak magyarul mondta. Annyit azért értett, hogy a Páne azt jelenti: Uram. Meg: Pilát.

Búvady nem akarta nézni az előtte lépkedő lány fenekét. Nem akarta. De nagyon szép volt. A Felvidéken valahogy ez van. Tízből nyolc fiatal nőnek szép a feneke. Ez lehetne egyébként a két nép barátságának egyik záloga. Búvady ezt meg is próbálta elmagyarázni egy szlovák lánynak a Green bárpultjánál. De még nem jött el a történelmi pillanat. Úgy látszik.

Pilát. Nem is volt olyan rossz csákó, csak nem értette, hogy mi történik. Unta is a dolgot. A sok furcsa, koszos, poros szakállú zsidót, akik állandóan gajdolnak valamit. Állandóan akarnak tőle valamit. Amúgy mindent megtett. Jó, nem mindent, csak sok mindent. De hát mégiscsak egy kifürdött, kihízott római volt. Szerette a kényelmet. Mihail szerint a feje is gyakran fájt. Ment volna már vissza Rómába. Most mit színezzük: vissza is ment aztán. Mondjuk, ott sem érezte túl jól magát, ki is költözött Sienába, üldögélt a verandán az asszonnyal nyugodtan. A feje sem fájt. Ahogyan húsvét után, egy keddi napon mondta is neki Jézus, amikor megérintette a vállát az utcán Jeruzsálemben: Nyugi, Pilát, ne fájjon a fejed, nem haragszom.

A következő stáció a húsbolthoz esett. Nagy, vörös sonkák, aranysárga szalonnatáblák heverésztek a kirakatban súlyos kolbászfüzérek alatt. Egy vidám arcú, dagadt gipszhentes mutatott rájuk széles mozdulattal, mintha azt kiáltotta volna az utca felé: hé, egyél te is disznót.

Sötét volt már, égtek az utcai lámpák, és hűvösödő szél ijesztgette a gyertyalángokat. A melltartóbolt előtt történt, hogy Veronika kendőjével megtörölte Krisztus arcát. A nő. Nem azért teremtette Isten, mert Ádám egyedül érezte magát. Hanem mert támadt egy jobb ötlete. Nézte ezt az Ádámot, hogy teng-leng csak ott a Paradicsomban, eszik, iszik, alszik, levelekből cigarettát sodor magának, még jó, hogy el nem megy a kocsmába. És gondolta, csinál valami szebbet és jobbat. És csinált. Valami olyasmit, aminek több köze van őhozzá, mint a férfinak. Aki majdnem úgy teremt embert, mint ő.

Búvadyt két nappal azelőtt felhívta az édesanyja, és azt mondta a telefonba, hogy rákos daganatot találtak a vastagbelében. Búvady arra a testre gondolt, ami tulajdonképpen rövid ideig az ő teste is volt. Amit aztán hamar elfelejtett, miután kinyomakodott a napvilágra. A körúton, kisfiú korában egyszer még megérezte. Valamivel összemaszatolta az arcát, és az anyja benyálazta a zsebkendőjét, úgy tisztogatta meg. Az anyja nyálának az illata egy pillanatra felidézte azt a képtelenül szoros és meghitt viszonyt, ami csak két olyan ember között létezhet, akik egy test voltak valaha. Néhány hónapig, vagy néhány pillanatig.

Cirenei Simon csak húzta a száját a kocsma előtt. Barmok, gondolta. Félholtra verik ezt a szerencsétlent, aztán csodálkoznak, hogy elesik azzal a böhöm kereszttel. És akkor engem találnak meg. Anyátokat. Yankees go home, ruszkik haza. A kocsmából kitekintgettek a sörözgetők, sokat ismert közülük Búvady, már hónapok óta üldögélt a városkában. Furcsa kis kocsma volt, nem csak újságok voltak kitéve a pultra, hanem egy olvasószemüveg is. Aztán a kelletlen Simon tekintete egy pillanatra találkozott a másikéval. Na, most mit, gondolta. Viszem egy darabon, nem olyan nagy eset. Cirenei Simon egyébként Jónás egyenes ági leszármazottja volt. Egy kicsit nehezen állt neki tenni a dolgát.

A rulett-teremnél esett el harmadszor Jézus a kereszttel. Volt egy téli éjszaka, amikor csak állt itt Búvady, üres tekintettel bámulta a hócsomókat a járda szélén. Két kézzel kotorászott a zsebeiben, hogy összekaparjon még egy-két italra valót. Ötvenezer koronát veszített, egy pillanatra felmerült benne, hogy szépen belefekszik egy nagy sáros pocsolyába, hemperegni és röfögni kezd. De aztán inkább felhívta az öccsét, aki becsületes és ügyes kereskedő lett, mint az apjuk. Te gyakorló elmebeteg vagy, fizetem inkább a kezeltetésedet, mondta Búvady testvére, és azt állította, hogy nem ígér semmit. De Búvady tudta, hogy reggelre azért a számláján lesz a pénz. A durva életbe, gondolta Búvady, és elindult, hogy leerőltessen egy deci borovicskát meg egy sört a szégyen torkán, hátha nem hörög tovább.

Amikor a menet legközelebb megállt, és Búvady felnézett, meghökkenve látta, hogy ő éppen az ajándékbolt elé került. Véletlennek már ez is sok volt, de mivel hét óra múlt pár perccel, Mónika ki is lépett a bolt ajtaján, hogy feltegye a rácsot, és bezárjon. Ott állt sudáran, gyönyörűen és meglepetten. A menet tulajdonképpen beszorította a kis boltba, le sem tudott lépni a küszöbhöz ragasztott lépcsőről az utca kövére. Búvady biztatóan kacsintott ki rá, Mónika egy kicsit elmosolyodott, egyikük sem tudta még, hogy mi lesz ebből, feltámadás és megváltás, vagy csak szenvedés.

A szertartás után Búvady visszasétált a folyópartra, és leheveredett a fűbe, arra gondolt, hogy mi lesz holnap. Azt tudta, hogy a panzió konyháján rommá főzet majd egy szép darab sonkát. Vesz hozzá tormát, újhagymát, retket meg zöldpaprikát. Azt tudta. De, hogy mi lesz, azt nem. Azon az Isten is még csak gondolkodott.

Egy csinos, karcsú kis prosti lépkedett kényelmesen a lilára festett bordélyház felé a parkon át.

– De szépen viszed. De szépen viszed azt a kis seggecskét, mélázott utána Búvady.

Nézd, Uram, de szépen viszi.